Veszélyes játék - 5. rész
- Szóval azt mondja, felismeri ezt az arcot? - nézett Beckett nyomozó az asztal túloldalán ülő férfire. A kihallgatószobában jelen volt Castle is.
- Persze, hogy felismerem! Az enyém! - a fickó vigyora annyira együgyű volt, hogy Kate nem tudta eldönteni, mit is gondoljon. Lehet, hogy egy elmebeteggel van dolguk?
- Ezt hogy érti? - kérdezte végül értelmes válasz reményében.
- Az enyém! Az én munkám! - zavarta össze teljesen a kihallgatóit. Aztán látva az értetlen szemeket leesett neki a tantusz, sátánian felnevetett, majd megmagyarázta: - Maszkokat készítek.
- Profi a pasas! Igazinak látszik. - mutatott Castle a képre.
- Még szép! - húzta fel az orrát a maszkmester, így aztán leginkább egy súlyosan károsított vizilóra emlékeztetett...
- És ki volt ennek a darabnak a megrendelője? - kérdezte Beckett.
- Nem tudom.
- Hogy-hogy nem tudja? Ha jól tudom, a maszk készítéséhez elengedhetetlen egy fej... - Kate kicsit összevonta a szemöldökét, miután rájött, hogy a mondat legalább annyira bizarr, mint a pasas vagy a szituáció.
- Egy másik maszkot küldött mintának... Nem találkoztam vele. Csak kaptam egy csomagot, benne a minta, és egy mobiltelefon.
- Aztán felhívta magát, leadta a megrendelést, és az összeget valahol nyilvános helyen letette egy aktatáskában. - fejezte be a történetet Castle.
- Maga meg ki? Honnan tudja? - a fickó gyanakodva fürkészte Rick arcát.
- Író vagyok. - látszólag ez mindent megmagyarázott, ugyanis a maszkos akkorát bólintott, hogy kishíján lefejelte az asztalt, és arcáról minden fajta gyanakvás eltörlődött.
- Szükségünk lenne pár adatra a csomag, a telefon és az aktatáska lenyomozásához. - terelte vissza a kihallgatást a körülményekhez képest normális mederbe Kate.
- Az nem lesz jó. - rázta a fejét a bohóc-viziló. - Aztat nem lehet lenyomozni, én már csak tudom. Próbáltam, higgyék el. A fickó egy fantom!
- Azért ha nem probléma, mi is megpróbálnánk.
***
- Igaza volt, tényleg lenyomozhatatlan. És nyilván ahogy biztonságos helyre ért, ledobta a maszkot, szóval esélytelen, hogy megtaláljuk. - sóhajtott csalódottan Kate. - Megint semmi nyomunk.
- Akkor induljunk ki abból, hogy miért akar megölni. Miért akarna engem bárki megölni? - vágott teljesen értetlen fejet Castle. - Hiszen vicces vagyok, barátságos, és még jóképű is!
- A szerényt kihagytad! - figyelmeztette Ryan, ahogy beléptek a terembe társával.
- Montgomery a lövés után még szorosabb védelmet akar. - jegyezte meg Esposito.
- Hát az nehéz lesz... - vigyorodott el Ryan. Beckett csak a szemét forgatta, majd Castle-vel beléptek a liftbe.
- Akkor most már mosdóba sem mehetek ki egyedül? - komolytalankodott az író.
- Hát... Bízzunk benne, hogy nem ugrik ki valami elmebeteg szamuráj a fülkéből és lyuggat ki egy késsel.
- Reméljük. Várj meg itt. - mondta Rick, majd elindult a férfi mosdó felé. Odabent vetett egy pillantást a tükörkpére, megállapította, hogy az utóbbi időben semmit nem veszített természetes sármjából, majd megfordult, és ujjait az egyik fülkéhez tartozó kilincsre helyezte.
Ekkor azonban az ajtó kivágódott, és egy nindzsa-szerű, össze-vissza ugráló fekete ruhás alak robbant ki bentről, kezében egy kést lóbálva. Castle sikeresen elhajolt az első vágás elől, aztán a második elől is, majd megpróbálta egy jól irányzott ütéssel visszaterelni a fickót oda, ahonnan jött. Azonban mielőtt rávághatta volna az ajtót, a fura támadónak még sikerült késével egy mély vágást ejtenie a tenyerén.
- Beckett! - ordította. Kate odakintről meghallotta ugyan a hangot, de kissé gondolkodóba esett, hogy Castle vajon miért akraja beinvitálni a férfi mosdóba. Aztán ajtócsapódást hallott, és újabb kiáltást. Férfi mosdó ide vagy oda, berontott – és épp jókor.
A béna szamuráj kitört a vécéből, Rick pedig sarokba szorulva várta, hogy mi lesz. Beckett hátulról elkapta a férfit, és egy ügyes rúgással leterítette, majd az első tárggyal, ami a kezébe került – a vécékefével – fejbevágta, és a támadó eszméletét veszítve kötött ki a vécécsésze mellett.
- Kösz... Szép volt... - zihálta Castle.
- Minden rendben? - nézett rajta végig Kate a korábban emlegetett lyuggatás nyomait keresve, és ekkor észrevette, hogy a férfi jobb tenyeréből vékony csíkban szivárog a vér. - Castle, vérzel.
- Nem vészes... Áu! - Rick eddig az akció hevében nem nagyon foglalkozott a szerzett sérüléssel, azonban most, hogy teljes figyelemmel koncentrálhatott a fájdalomra, feltűnt neki, hogy ez igenis vészes.
- Elég mély a seb. Ki kell mosni. - állapította meg Beckett, majd gondosan, mint egy kisgyermek kezét az óvónéni, a csap alá tartotta a kérdéses végtagot. A férfi összeszorított fogakkal tűrte, ahogy a víz átjárja a vágást, aztán a fájdalom kissé enyhült, és tekintete a nő arcára siklott.
Kedves tőle, hogy így törődik velem... Fordult meg a fejében. Abban a pillanatban gyönyörűnek látta az aggódó arcot, a vékony ujjakat, a csillogó, barna szempárt – nem mintha máskor nem így lett volna.
Beckett még mindig nem engedte el a kezét. Letekerte nyakából fehér színű sálját, és gondosan bekötötte vele a sebet, közben végig ügyelve, hogy ne okozzon fájdalmat.
- Köszönöm. - mosolyodott el a férfi. Kate végre felnézett. Tekintetük találkozott. Ez most megint az a harmadik, titokzatos személyiség volt azok mögött a kék szemek mögött. A nő gondolatai ismét cikázni kezdtek, mint ilyenkor mindig. A póráz meglazul, és a fal megreped... Aztán lassan újra visszatér a szilárd talaj a lába alá.
- Szívesen. - mosolygott vissza, majd lehajolt, hogy ellenőrizze a lecsapott szamuráj pulzusát.
- Ki a fickó? - kérdezte Rick. Beckett megragadta a fekete maszkot és alatta megpillantották az ismerős, bugyuta vizilóforma fejet.
- A maszk-készítő. - pár percig csend volt. Míg a nyomozó a támadó vizsgálgatásával töltötte az időt, Caste ismét töprengeni kezdett.
- Miért törődsz velem ennyire? - bukott ki belőle a kérdés. Ötlete sem volt, miért épp ezt kérdezte, ahogy a meglepett Kate-nek sem, aki most ismét szembefordult vele.
- Hogyne törődnék, Castle...? - kezdte. Aztán a szavak csak úgy maguktól jöttek... - Hiszen a partnerem vagy, a társam, és... - itt azonban megtorpant. A vészharang megkondult. Pislogott egyet, majd befejezte a mondatot: - És Montgomery kapitány engem rendelt a védelmedre.
- Értem. - mondta halkan Castle. Vajon mi történt az előbb? Miért tette fel ezt a kérdést, és ez a válasz... Vajon mit is takar? Kérdések és kérdések... A válaszokra azonban még várni kell.
- Ha felébred kihallgatjuk. - Beckett a fejével a leleplezett támadó felé bökött. - Szerintem csak egy báb. Akit keresünk, még nem fedte fel magát.
- Egyetértek. - bólintott Rick is. - Tudod, azért ez elég ijesztő.
- Mi? - kérdezte kissé szórakozottan Kate. Castle válaszul felmutatta jobb kezét. A nő bólintott. Valóban rémisztő, hogy a férfi már a rendőrőrsön sincs biztonságban. Elindult a kijárat felé, azonban mielőtt kilépett volna az ajtón, még visszafordult egy szóra.
- Castle?
- Hm?
- Ma nálam alszunk. - kacsintott, azzal kilépett az ajtón.
