2012. május 24., csütörtök

Castle 3. rész - Krisz


A kapitányságon Ryan és Esposito megpróbálták kiszedni Mikeból mi is volt az a fehér por ami a mellkasára volt erősítve.
-         Idefigyeljen Mike, ha most elmondja mi a franc volt az a por, és elmondja mi az ellenszer, akkor megússza egy életfogytiglanival a halálbüntetés helyett – Ryan szavai süket fülekre találtak, a férfi csak ült és vigyorgott tovább.
-         Maguk mekkora pancserok, még azt sem vették észre, hogy a mellkasomra van erősítve.
A két nyomozó otthagyta a kihallgatót, intettek az egyik rendőrnek és elvezették.
Közben a vegyvédelmisek is megérkeztek Kate-tel. Egy nagyszobába kísérték, amiben volt egy kisseb szoba, a négy fal közül az egyik üveg volt és egy beszélőnyílás is volt rajta. Vért vettek tőle és egy kórházi hálóinget is kapott. Csak bámult maga el. Félt. Félt, hogy elveszíti azokat, akiket szeret. Négy év után jött rá mekkora hibát követett el azzal, hogy lemondott lányáról, és most elveszítheti, újra. Végre színt vallottak egymásnak Rickkel és még egy kicsit sem élvezhetik a boldog életet. Gondolkodásában a külső ajtó nyílása zavarta meg.
-         Mami – kiabálta Lily és az üvegfalhoz szaladt, két kezét az üvegre rakta és pisze orrát is odanyomta. Kate ugyanúgy rakta az üveghez a kezét, ahogyan a lánya is.
-         Deje ki.
A hangszigetelt üveg miatt nem hallhatta mit is magyarázott a kicsi. Rick odasétált és a beszélőhöz emelte.
-         Mét nem jösz ki?
-         Figyelj rám angyalkám. A mami most beteg, légy jó kislány és fogadj szót – tartott egy levegővételnyi szünetet és folytatta – apának. Megígéred, hogy jó kislány leszel?
-         Iden – úgy nézett ki Lily meg is nyugodott.
Kicsi volt még ahhoz, hogy értse, mekkora veszélyben is van az ő anyukája, és hogy lehet már nem bújhat hozzá egy-egy rossz álomkor, vagy reggel ébredés után, ami már szinte a reggeli rituáléjukká vált. Castle letette angyalkát a földre, tekintetével kérte a kapitányt vigye távolabb és mikor már olyan távolságban voltak, Kate felé fordult.
-         Meg fogsz gyógyulni Kate.
-         Rick az orvosok elmondták mi az, amit tudnak, és az nagyon kevés. Tudom, hogy meghalhatok.
-         Ne mondj ilyet, meg fogják találni az ellenszert.
-         Kérlek, ne nehezítsd meg – csordult ki néhány könnycsepp a nő szeméből. – Emlékszer mikor megegyeztünk, ha történik veled valami, én gondját viselem Alexisnek?
-         Emlékszem, de…
-         Nincs de Rick, szeretném most ugyanezt kérni. Ne hagyd, hogy állami gondozásba kerüljön. Vidd most el innen, nem nézheti végig még egyszer, ahogy egy újabb szerette hal meg.
Rick némán egyezett bele szerelme kérésébe, még egyszer odavitte a kislányt a beszélőhöz.
-         A mami nagyon szeret, ezt ne felejtsd el kicsim.
-         Én isz szejetjek – simogatta meg apró kezeivel az üveget Lily.
A férfi némán fordult meg és elhagyták a termet. Lily szívet tépő zokogása még sokáig hallatszódott. Kate sem bírta tovább, térdre rogyott és utat engedett könnyeinek. Az orvos, aki állandóan Kate állapotát figyelte, és fél óránként a lázát mérte, most odasétált hozzá és az ágyhoz kísérte. Mire Castle haza autózott Lily a sok sírástól már álomba merült. Röviden tájékoztatta Marthat és Alexist, megkérte őket, hogy vigyázzanak rá, ő maga pedig visszaindult a központba. Nem akarta egyedül hagyni Katet. Ahogy a kapitány is mondta, Katenek szüksége van rá, és ő ott lesz neki.
Mire visszaért Katenek már magas láza volt és csúnyán köhögött. Castle körülnézett és rengeteg orvost látott a nő körül és még több gépet. Valamennyire rá is volt kapcsolva.
-         Mi történt? – kérdezte rémültem a kapitánytól.
-         Nagyon magas lett a láza és nagyon köhög. Az orvos szerint a módosított vírus a tüdejét támadja először. Keresik az ellenszert.
Rick addig rimánkodott az ott lévő tudósoknak, még nem kapott egy fehér ruhát és mehetett be a szeretett nőhöz. A nyomozónőn látszott, hogy beteg, a szeme körül sötét karikák éktelenkedtek, sápadt volt és nehezen lélegzett. Gépekre volt kötve és a kezéből is infúzió lógott.
-         Szia – jött az erőtlen hang.
-         Szia, hogy érzed magad?
-         Pocsékul, te viszont jól nézek ki ebben a maskarában. Fáj a mellkasom, fázok, és folyton köhögnöm kell – percekbe telt mire el tudta mondani, amit szeretne, a köhögések rettentő erősek voltak. Egy újabb köhögési roham rázta meg, az ott lévő orvosok egyelőre nem tudtak mást tenni megtámasztották előregörnyedt hátát. Kate fémes ízt érzett a szájában és még erősebb fájdalmat, mint amit eddig. Kezét leemelte a szájáról és máris, pár óra alatt bekövetkezett az amitől az orvosok nagyon tartottak, Kate tüdeje felszakadt, már vért is köhög.
 

    

2012. május 20., vasárnap

Castle 2. rész - Krisz


-         Iden, josz báci, bántotta a mászik mamit és papit – a kicsi még mindig anyja nyakához volt bújva, de a vékony alig hallható hang elég volt a nyomozónak ahhoz, hogy tudja, jó emberre gyanakszanak.
-         Ügyes vagy. Most már behozhatjuk.
-         Javi ha ez alapján hozod be és csukatod le Lilynek végig kell csinálni az egész tárgyalást és az összes hercehurcát, arról nem is beszélve, hogy azzal fognak védekezni, hogy egy négyéves nem eléggé megbízható. Nem engedem, hogy Lilynek végig keljen csinálnia ezt. – Kate anyatigrisként védte a lágyát.
-         Esposito Beckettnek igaza van – jelent meg Montgomery – Viszont, ha behozzák neki nem kel tudnia, hogy a szemtanú egy négy éves kislány.
-         DE kapitány, ott volt és tudni fogja, hogy ki a szemtanú, így viszont a lányom veszélyben van – ellenkezett újra Kate.
-         Beckett maga ezen az ügyön nem dolgozik. Esposito hozzák be a pasast.
A kapitány elviharzott, Esposito kiadta a járőröknek az utasítást és ő is elment. Kate az asztalához ült, ölében lányával és csak néztek egymásra a kicsivel. Lily apró kezeit anyukája arcára tette és megsimogatta, mintha azt mondaná semmi baj mami. Castle két bögre kávéval a kezében állt tőlük nem messze és azon gondolkodott vajon megzavarja-e anyát és lányát. Csendben sétált oda és a nő mellé tette a kávét. Katenek azok után is jól esett a forró ital, hogy reggel már ivott egyet. A kicsi lemászott az anyja öléből és odasétált az íróhoz. Castle gyakorlott mozdulattal vette fel a kicsit, akitől kapott egy puszit az arcára. Kate elmosolyodott és az jutott eszébe hogy mennyire jó lenne, ha Lilynek valóban Castle lenne az apja.
-         Gyere – fogta meg Kate kezét és kifelé húzta, a közeli parkba indultak, ami talán 5 percre, ha volt a kapitányságtól. Nem is olyan rég Kate ugyan ebben a parkban ücsörgött mikor megtudta az eredményeket barátnőjétől.
Lily boldogan futott a játszótérre a többi gyerek közé, míg a két felnőtt egy közeli padról tartották őt szemmel.
-         Kate most már beszélnünk kell a tegnap estéről.
-         Én… nem tudok most mit mondani.
-         Nem is kell, csak hallgass meg kérlek – a kérésre csak egy néma bólintást kapott, amivel a nő jelezte, hogy beszélhet – Kate én nem véletlenül akartalak tegnap megcsókolni, és nem csak azért mert hírtelen szánalmat éreztem. Csak egyvalamit éreztem és érzek, a szerelmet irántad Katherine Beckett.
-         Rick én…
-         Ne szakíts félbe kérlek. Szeretlek, már nagyon rég óta. Szeretem a nyomozót, a nőt, az anyát és mindent, ami te vagy. Veled akarom leélni az életemet. És végig akarok veled csinálni minden hivatalos dolgot, ami ahhoz kell, hogy Lily a megfelelő helyen legyen, veled, velünk.
Kate meghatódva hallgatta a férfi vallomását. Nem tudott mit mondani rá, úgy döntött inkább megmutatja. Két keze közé vette a férfi arcát és lágyan megcsókolta. A férfi a másodperc tört része alatt cselekedett, és visszacsókolt. A csók mindkettőjük számára ígéret volt egy közös jövőre. A levegő hiányában megszakadt csók után a játszó gyerek sokaság felé néztek és megnyugodtak, hogy Lily egy másik lánnyal nagy egyetértésben homokoznak.
Kate a férfihez bújt és fejét a mellkasának támasztotta.
-         Bárcsak te lennél az apja – szólalt meg alig hallhatóan.
-         Az vagyok. Nem attól leszek az apja, hogy egyezik a DNS-ünk, hanem attól hogy én fogom veled felnevelni veled, és leszek ott a sulis ünnepélyen, a nagy döntésekkor, ha elesik. És ami a legfontosabb azt szeretném ha engem tekintene az apjának.
-         Oh Rick – aznap már másodszorra jött ki ez a szó Kate száján, de a megdöbbenéstől és a meghatottságtól nem tudott mit mondani, csak megölelte a férfit.
Összeszedték a kislányt és kézen fogva visszaindultak a kapitányságra. A felnőttek csendben hallgatták, ahogy Lily arról mesél, hogy milyen jót játszottak azzal a másik kislánnyal. Mikor odaértek észrevették, hogy a fiúk éppen akkor vitték be a kihallgatóba a gyanúsítottat. Lily észrevette a férfit és anyja biztonságot nyújtó lábai mögé futott. Kate ránézett a mellette álló íróra, aki bólintott, felvette a kislányt a nyomozónő pedig a kihallgató szobába, a tükör mögül nézte, ahogy Esposito és Ryan próbálják megtörni a pasast.
-         Van egy szemtanúnk Mike – szólalt meg Ryan.
Mike elröhögte magát.
-         Az a kis pisis? A szüleinek fizetnie kellett volna. Ki nyírom azt a pisist – a férfi mondatára Katenek eldurrant az agya. Mint az őrült berohant a kihallgatóba és a falnak nyomta a férfit. Ő még mindig csak röhögött, kapott egy két ütést a nőtől, ám ekkor olyasvalami történt, amire senki nem számított. Ahogy Kate beleütött a férfi mellkasába valami fehér por szállt a levegőbe. Ryan és Esposito leszedték a férfiról a nyomozónőt. A férfit az egyik sarokba ültették.  Kate miután észrevette a fehér port, amit balszerencséjére be is lélegzett, elengedte a gyanúsítottat és előkapta a telefonját. Értesítette a vegyvédelmiseket, szólt a kint álló rendőröknek hogy figyeljenek Mikera, ő pedig elzavarta a fiúkat és ő is azonnal zuhanyozni ment.
Rick az asztalnál ült, ölében Lilyvel és virágokat rajzoltak egy papírra. Egyszer csak az egész őrs felbolydult és egy csomó fehérruhás rohant be az ajtón. A kapitány eléjük ment, tájékoztatta őket, de Rick nem hallotta. Lilyt a székre tette és odament.
-         Kapitány mi történt?
-         Valami fehér por elszabadult a kihallgatás során, Kate bent volt. És be is lélegezte.
-         Ugye nem… Ugye csak valami izé… - Castle nem tudta kimondani, amire hírtelen gondolt.
-         Ez csak elővigyázatosság Castle – paskolta meg az író vállát, de tudta, hogy ezzel nem nyugtatta meg, ő sem volt nyugodt.
A vegyvédelmisek, tekintettel arra, hogy egy bűnöző is ott volt a rendőrökkel őt átvitték egy másik kihallgatóba, amit lezártak és csak ők mehettek be, ugyanígy azt a kihallgatót is ahol a nyomozók tartózkodtak. Az orvosok vért vettek tőlük, de nem mondtak semmit. Kétségbe esve ültek a széken vagy a padlón épp ahová leültek.
-         Remélem csak szórakozott velünk az a szemét – törte meg a csendet Kate.
-         Nyugodj meg Beckett, nem lesz semmi baj – próbálta nyugtatani Ryan.
-         Könnyen beszélsz Kevin, ti a szoba másik végén álltatok, én belélegeztek az a valamit. Most kaptam vissza a lányomat, nem veszíthetem el egy ilyen miatt – kiabálva kezdte, de aztán erőtlen suttogásba ment át a hangja.
Egy két óra telt el, mire az eredmények megjöttek. Ahogy a doki megnézte a papírokat, kiadta az utasításokat. Mindenkit kiengedtek és mehetett a saját dolgára, kivéve Beckett nyomozót. Nem mondtak neki semmit csak megfogták a karját és kivezették a szobából a lift felé és beültették egy mentőbe. Rick és a kapitány látta mindezt és magyarázatot követelt. Lily ahogy meglátta, hogy az anyukáját egy fehér ruhás bácsi elvezeti kitépte kezét Rickéből és futni kezdett. Esposito még időben elkapta kicsit, tudta, ha a vegyisek elvezették társát az csak rosszat jelent, nem mehet most angyalka közelébe.
-         Mami, a mamit akajom - sikította és hatalmas krokodilkönnyek jelentek meg a szemében.
Castle átvette a kicsit és ütemesen simogatta a hátát miközben a kapitánnyal az orvost hallgatták.
-         Sajnálom, de Beckett nyomozó vérében kimutattunk egy vírust. Egyik felét ismerjük, de valaki módosította. Nem fertőz, csak ha belélegzik, a tüdőt támadja meg. Láz, köhögés, a tüdő felszakadhat aztán… - az orvos nem fejezte be, de tudta a vele szemben álló két férfi értette mit mond nekik – Már most hőemelkedése van. A hölgyet elvisszük a központba és megpróbáljuk megmenteni, megtalálni az ellenszert. Velünk jöhetnek, de csak üvegen keresztül láthatják őt.
Az orvos elment. A két férfi csak némán, szinte leforrázva álltak ott. Nem tudták felfogni, hogy az orvos az imént azt közölte velük, Kate talán meghalhat. Angyalka még mindig szívet tépően zokogott.
-         Legyen erős fiam, Katenek most szüksége van magára és angyalkának is. Menjünk oda. Hozom a kocsi kulcsom.
-         A mamit akajom – szipogta Lily.
-         Figyelj rám kicsi lány, a mami most beteg, de meg fog gyógyulni.
-         Medidéjed? – nézett reménykedve.
-         Megígérem – mondta és újra megölelte a kislányt. Megígérte pedig tudta, hogy talán nem fogja majd tudni betartani ígéretét. Talán elveszíti a nőt, akit szeret, pedig végre az övé lehetett. Nem tudta, hogy fog nélküle élni, ha megtörténik a rossz. A kapitány visszatért, együtt lementek a kocsihoz és Montgomery autójával a központba indultak.

    





2012. május 19., szombat

Egy új kezdet 2. rész (befejezés) - Krisz


A lépcső alján a lehetséges tettestárs állt. Alexis valószínűleg hallotta a beszélgetést. Odasétáltam hozzá és magamhoz öleltem, közben pedig egy köszönömöt suttogtam a fülébe.  Mióta magamhoz tértem a korházban most először volt, hogy egy időre, még ha rövid időre is, de el tudtam felejteni a történteket. Tudtam lassú lesz a gyógyulás, de aztán ránéztem azokra, akik körülöttem álltak Alexis, Martha, Rick és eszembe jutottak azok, akikkel az előbb telefonáltunk és tudtam meg fogok birkózni a dolgokkal, csak kell egy kis idő. Rövid idő alatt rájöttem, nem kell mindennel egyedül küzdenem. Arra valók a barátok és arra való az a személy is, akit életed párjának nevezel. Évekkel azelőtt mikor anyám meghalt és egy bizonyos író könyvei segítettek át a mélyponton, még nem gondoltam volna, hogy egyszer őt nevezem majd életem párjának. És bár Rick mellett is voltak mélypontjaim, de ő és a barátaim segítettek. Néha csak hagyni kell, és elfogadni a segítséget. AZ élet megleckéztetett és megtanított néhány dologra. Azt is megtanultam, hogy a vihar után mindig kisüt a nap. Az én napom is kisütött. Ezután már csak jobb jöhet.


Epilógus:
Ahogy említettem, a napom kisütött. Fokozatosan, ugyan de kisütött. Egyáltalán nem bántam meg, hogy akkor a barátaim átköltöztettek Richez, bár az óta kénytelenek voltunk még egyszer költözni. A lakás kicsi lett. De nem szaladok úgy előre. Nyolc hónappal az után, hogy összejöttünk, Richard Castle megkérte a kezemet. Persze igent mondtam. AZ egy éves évfordulónkon pedig megtartottuk az esküvőt. Nem volt nagy, de minden álmom valóra vált. Akkor még nem tudtuk, hogy nem csak ketten állunk az oltár előtt.  Az eljegyzés után beszéltük meg, nem állunk az útjába a babának, ha jönni akar, jöjjön, túlléptünk azon, amin kellett. Persze sose fogom elfelejteni a halott babánkat és mindig tudni fogom éppen hány éves is lenne. Szóval az esküvő után pár héttel kiderült, hogy kisbabát várok, pár héttel később meg az, hogy ikreket. Rick ha tehette volna búra alá tett volna a kilenc hónapra, de kiegyeztünk annyiban, hogy a munkát hanyagolom egy időre. Nem kellett győzködnie, és bár a munkám volt az életem, ott hagytam. Most már elsősorban anya vagyok, a munka az csak munka, most már a családom az életem. Három éve vagyok főállású anyuka és még háromig biztos az leszek, mondhatom, nagyon élvezem. Az anyaságban sok édes és esetünkben sok őrjítő pillanat is van. Az ikrek túlságosan is aktívak, bár hála isten Loren kicsit nyugodtabb, mint a bátyja Ben, aki teljes mértékben az apjára ütött. Nemcsak külsőre néz ki úgy, ahogy a férjem, de a viselkedése is. HA valahova megyünk Bennek rögtön az az első, hogy mindent megtapogat. Lorent pedig nemrég azon kaptam, hogy Ryanék házából lenyúlta Jenni egyik porcelánbabáját. Hát égtem is rendesen. Loren csak a gyönyörű haját örökölte apjától és egy kicsit a természetéből, de ő könnyebben szót fogad, ha az ember rászól. Miközben a konyhában sürgölődök, és az ebédet készítem, azért fülelek is, hogy meghalljam kisebbik lányom sírását, de alszik, mint a mormota. Elizabeth még csak két hónapos. Hallom, ahogy csapódik a kocsi ajtaja, és apró lábak szaladnak a ház felé. Elmosolyodok és várom, hogy berontsanak, mint egy bomba.
-         Anya, anya, nézd – futott felém és mutatta a kéken begipszelt kezét Ben. Hát igen, reggel úgy gondolta, ha lépcsőt csinál a komód fiókjaiból magasabb lesz, mint az apja. Természetesen leesett, így a kórházba kellett vinni. Mivel az iker dolog működik, így Loren nem volt hajlandó megnyugodni addig amíg Rick őt is el nem vitte magával. Így Elivel egyedül maradtunk. Loren is megjelent az ajtóban. Arca könnyáztatta volt és szipogott.
-         Nagyon szép, de nem akarom meglátni, hogy a bútorra mászol. Nem szabad, te is leszel majd olyan nagy, mint apa – dorgáltam meg kisfiamat.
-         MI a baj kicsim – fordultam most már a lányomhoz és még láttam, ahogy a fiam kiszalad az udvarra játszani.
-         A baj az, hogy ő nem kapott gipszet – jelent meg életem párja. – Eli alszik?
-         Mint a mormota.
Megsimogattam Loren buksiját és fel emeletem. Rick a babaszobába ment. Együtt fejeztük be a főzést. Mikor megismertem Ricket nem voltam valami nagy konyhatündér, de az évek során a főzésbe is belejöttem. Sőt sütit sütő anyuka lettem. A délutáni alvás után az udvaron játszottunk az ikrekkel, mikor Alexis is megjelent. A suli miatt sok dolga van, de ahogy tud, mindig haza látogat. Imádja a testvéreit. Ben természetesen azonnal újságolni kezdte, hogy milyen kalandja volt reggel. A nagylány beszaladt a szobájába és csakhamar fürdőruhában tért vissza, majd letelepedett mellém a plédre ahol Elizabethel pihentünk. Át is vette tőlem a kicsit. Azt hiszem Eli lesz olyan nyugodt természetű mind Alexis. Miután kiderült, hogy Ben vízálló gipszet kapott, az ikrek és Rick már a medencében játszottak.
-         Ben haddá. Anya – kiabálta Loren.
A medence felé néztem, a látványon először elmosolyodtam aztán elővettem szigorú anya természetemet. Sajnos nekem kell lennem a szigorúbbnak, Rick egy pillanat alatt képes ellágyulni tőlük. Ben megállás nélkül fröcskölte a húgát, Rick távolabbról nézte a jelenetet, de nem lépett közbe, egész addig amíg Loren két kézzel bele nem kapaszkodott Ben hajába.
-         Benjamin Richard és Loren Johanna Castle, mit mondott anya?
-         Hod nem flöckölünk és nem téplük a másik halát – pöszészte megadóan a kislányom.
-         Gyerünk apa, hozd ki őket a vízből.
Rick megemelte a két fejét lehorgasztott gyereket és kijött velük a medencéből, majd a plédre ültek. A babát az apjára hagytam és nevelt lányommal együtt uzsonnát készíteni indultunk a konyhába.
Az életem mondhatni tökéletes. Három gyönyörű gyermekem van. Egy férjem, akit nagyon szeretek és ő is szeret, erről minden este meggyőz. Van egy csodálatos mostoha lányom. Már nem bánom, hogy nem vettem elő újra anyám ügyét, így is boldog tudok lenni. Alexis kiment a gyerekekhez, Rick pedig bejött hozzám a konyhába. Átöleltem a nyakát és kaptam tőle egy szenvedélyes csókot, ami egy újabb ígéret volt egy csodás estére.
-         Szeretlek Kate Castle.
-         Örökön örökké Rick.
Vége

2012. május 18., péntek

Egy új kezdet 1. rész - Krisz


Érzem, ahogy a kezével még jobban magához húz, azt hiszem, reggel van. Egy csókot kapok a vállamra, majd még egyet. Elmosolyodok, végre boldognak érzem magam , még akkor is ha elmenekült az a szemétláda. Előbb kellett volna rájönnöm és elmondanom neki, hogy csak ő kell nekem.
- Jó reggelt – fordulok meg mosolyogva a karjaiban és egy szenvedélyes csókot adok neki.
Látom a szerelmet a szemében és ez melegséggel tölt el. Azt hiszem végérvényesen beleszerettem,
-         Jó reggelt édesem – köszönt ő is, majd kezét újra a mellkasomon lévő sebre helyezte épp úgy mint este.
-         Nagyon szeretlek – suttogta és egy újabb csókot kaptam.
Végre ott vagyok, ahol lennem kell, a férfi karjaiban, akit szeretek.
-         Muszáj, dolgoznod menni? – duruzsolta a fülembe miközben a fejemet a vállán nyugtattam, ő pedig apró köröket rajzolt a hátamra.
-         Nem, nem kell. Felmondtam – kijelentésemre felemelte a fejem, hogy szemembe tudjon nézni és várta a magyarázatot.
-         Gates felfüggesztett minket, mármint Espot és engem, de mivel egyáltalán nem bántam meg amit tettem, így felmondtam.
-         De hisz ez az életed.
-         Tudom, de most már te is az életem része vagy. Szeretlek.
-         Sosem foglak elhagyni Kate. Én is szeretlek.
Romantikázásunkat a hasam korgása zavarta meg. Elmosolyodtunk mind a ketten, majd kimászott mellőlem, hogy reggelit csináljon. Figyeltem, ahogy öltözik és már el sem tudom képzelni mi a fenéért vártam eddig a vallomásommal. Azt hiszem nekem is öltöznöm kéne. Miután kiment a szobából résnyire nyitva hagyta az ajtót. Öltözni kezdtem, de nem minden ruhadarabomat találtam meg. A melltartómat és a blúzomat sem találtam, ezért kikölcsönöztem egy inget a szekrényéből. Mire belebújtam már hallottam Martha hangját a nappaliból.
-         Richard, tudom, hogy szereted Katet, de mi lenne, ha inkább megbeszélnétek, ahelyett hogy valami idegen nőcskét hozol haza. Legalább a ruháját a te szobádba hagyta volna el, nem pedig itt.
Kuncognom kellett azon, ahogy aggódó anya révén leszidta a már felnőtt fiát. Talán elő kéne lépnem rejtekemről, hallom, ahogy próbál megszólalni. Na jó, megmentem.
-         Jó reggelt Mrs. Rogers – Mosolyogtam a képen amit láttam.
Martha meglepődve állt előttünk, kezében pedig a melltartóm lógott.
-         Kate?!
-         Azt hiszem az az enyém – mutattam az említett ruhadarabra.
-         Én… Bocsánat… Vagyis… Ti mióta vagytok együtt?
-         Tegnap óta – húzott magához Rick, és egy puszit is kaptam a homlokomra.
-         Érezzétek jól egymást, akarom mondani magatokat, mennem kell a színésziskolába – hadarta és már ki is lépett az ajtón.
Egymásra mosolyogtunk és hozzábújtam.
-         Jó az inged – jegyezte meg.
-         Nem találtam a felső ruházatom, ami a te hibád, hát valami kellett.
-         Nem emlékszem, hogy ellenkeztél volna. Egyébként nagyon szexi vagy.
Újra magához húzott, elmerültünk egy újabb csókban. Szenvedélyesen simogatni kezdett, a keze egyre lejjebb csúszott és elérte a fenekem. Tudtam, ha most nem állítom meg akkor nem mostanában fogok enni, pedig nagyon éhes vagyok már. Eltoltam magamtól.
-         Hé, most mi van? – kérdezte tetetett sértődöttséggel.
-         Jó lenne folytatni Castle, de éhen halok.
-         Gere csinálok reggelit – majd kézen fogott és a konyhába mentünk.
Nem engedte, hogy segítsek, így leültem és őt figyeltem. Kávét és pirítóst csinált. Jól esett, ahogy a forró nedű végigcsorgott a nyelőcsövemen. Nem sokat aludtunk az éjjel, még sem érzem magam fáradtnak, inkább rettentő boldognak. Nem bírtam magammal, állandóan csak mosolyogtam és állandóan vele akartam lenni. Miután megittuk a kávét gyorsan elmostam a bögréket. Mögém lépett, átölelt és egy újabb érzéki csókot kaptam a nyakamba. Megfordultam a karjaiban és vad csókcsatába kezdtünk, de félbeszakadt mikor nyílt az ajtó.
-         Megjöttem! Apa itthon vagy? – hallottuk Alexis hangját.
Megpróbáltuk nagyon gyorsan rendezni a lélegzetünket, majd Rick a kezemet fogva húzott maga után.
-         Szia kicsim, jól érezted magad?
-         Kate! – kiáltott fel a lány és már a nyakamban is volt. – Jaj de örülök, most már nem kell aggódnom apáért – hadarta gyorsan, majd távolabb lépett és a következő mondatát már kettőnknek intézte.
-         Szóval, mikor is lesz kistesóm?
-         Alexis – szólt rá Rick. A meglepődöttségtől szólni sem tudtam.
Alexis a szobájába sétált, mi pedig újra ketten maradtunk. Egy közös gyerek Richard Castle-vel, álmaim netovábbja. Még nem gondolkodtam el rajta, de mindig is szerettem volna anya lenni. Aztán eszembe jutott a tegnap este.
-         Rick, mi van, ha már úton van? – ő is meglepődött, de gyors kérdésemre, gyors választ kaptam.
-         Semmi, én leszek a legboldogabb ember, ha újra apa lehetek. Remélem rád fog hasonlítani.
Beszélgetésünket a telefonom csörgése zavarta meg.
-         Szia, Espo vagyok.
-         Szia, mit szeretnél?
-         Gates hívat minket.
-         Rendben, indulok.
-         Velem jössz? – fordultam az írómhoz, miután letettem a telefont. Ő csak bólintott.
Felvettem a saját felsőmet és kifésültem a tegnapi esőtől behullámosodott hajam, aztán máris Rick kocsijában ültem a kapitányság felé. Figyeltem, ahogy vezet, ahogy az útra koncentrál, aztán kifelé bámultam az ablakon. Vajon mit akar Espositotól és tőlem Gates? Talán megkapjuk az elbocsátási papírokat. Aztán már azon gondolkodtam vajon tudtára adjuk-e a többieknek, hogy egy pár lettünk, vagy jobb titokban tartani? Hagyom, hogy ő döntsön, az lesz a legjobb. Észre se vettem és már meg is érkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból, ő pedig szinte azonnal megfogta a kezem és kérdőn nézett rám. Értettem mire gondol, a négy év alatt megismertem rendesen. Rámosolyogtam válaszul és elindultunk befelé. A lift még sose ért fel ilyen lassan. A liftajtó kinyílt és mi kiléptünk a többiek közé. Esposito már ott volt. Ryan-en megjelent egy halvány mosoly, ahogy észrevette összekulcsolt ujjainkat, de egyikőjük sem kérdezett semmit. Azt hiszem, nem kell mondanunk, rájöttek maguktól is hogy összejöttünk.
-         Sziasztok, mit akar Gates? – kérdeztem tőlük, de mind a kettőtől csak egy vállrándítást kaptam. Abban a pillanatban nyílt a vaslady ajtaja.
-         Jöjjenek be mindannyian.
Besétáltunk az irodába, majd a köszönés után a kapitány rátért a lényegre.
-         Esposito, maga még mindig fel van függesztve, Beckett, tudomásul vettem a felmondását, de most nem ezért vannak itt. Jó ha tudják Johnson megszökött.
-         Ez az a Johnson? – kérdezte Ryan.
-         Az – Gates tömören válaszolt – Vigyázzanak magukra, és jó lenne ha segítenének.
Bólintottunk, majd elhagytuk az irodát. Csendben leültem a régi asztalomhoz és csak néztem magam elé. A gondolataim visszakalandoztak a régi nyomozáshoz, mikor Johnsont lecsuktuk, mikor az elfogás következtében mélyen megvágta a combomat. Távolról halottam amint Rick szól, hogy hoz kávét és egy puszit kaptam a homlokomra, de az emlékeim csak pörögtek. Eszembe jutott a sok gyerek és nő, akit bántott és szinte égett a seb a lábamon. Arra eszméltem fel, hogy egy bögre gőzölgő kávé kerül elém. Felnéztem és min a három férfi engem nézett.
-         Menni fog? Nem kell végigcsinálnod – szólalt meg Rick.
-         Tudjuk, hogy nem szokványos ügy volt, és emlékszünk arra is, hogy megfenyegetett téged – jegyezte meg Ryan.
Újra eszembe jutott a tárgyalás, szinte köpködve kiabálta felém mikor a rendőrök elvezették, hogy meg fogja keseríteni az életemet. Nem félek tőle, le fogom csukni, ismét. Nekiláttunk összegyűjteni a tényeket, hol látták, mikor, biztonsági és utcai kamerák felvételeit néztük. Átolvastuk a régi aktákat. Ahol úgy gondoltuk, hogy megfordulhatott járőrt küldtünk ki. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már a lámpát is felkapcsoltuk és a szemem is égett a sok olvasástól és videó nézéstől.
-         Tegyük el magunkat holnapra – szólt Javi és Ryan már bele egyezőleg pakolni is kezdett. Castle rám nézett.
-         Hazaviszlek – szólalt meg.
Felkaptam a bőrdzsekimet és már mellette is voltam. Összekulcsoltam ujjainkat, s a liftben finoman a mellkasának dőltem és fáradtan lecsuktam a pilláimat még le nem értünk a földszintre. Beültünk a kocsiba és már indított is. Egy pillanatra lecsuktam a szemem és azt hiszem el is aludtam. Egy kanyar után tértem magamhoz miután a fejem hirtelen oldalra billent. Körülnéztem, kellett egy kis idő mire felfogtam én nem erre lakom.
-         Castle, én nem erre lakom.
-         Tudom. Azt mondtam haza viszlek, azt nem hogy hova. Nem engedem, hogy egyedül legyél, én is ott voltam mikor nyomoztatok.
-         Akkor csak vigyél haza ruháért – nem ellenkeztem és azt hiszem ezen meglepődött.
Tényleg fáradt voltam és féltem is egy kicsit, persze ezt nem vallottam volna be. Megfordult az úton és már az én lakásom felé tartottunk. Odaértünk után ő is feljött velem még pakoltam. Tényleg félt. Több váltás ruhát pakoltam, volt egy olyan érzésem, hogy egyhamar nem enged haza, addig biztos nem még az a szemét újra rács mögött nem lesz. Hamarosan újra autóban ültünk, a következő kép pedig már az, hogy abban az ágyban ébredek ahol reggel is, de most egyedül, és legalább fehérnemű van rajtam. Hangok jöttek a nappaliból, kimásztam az ágyból és felkaptam Rick pólóját ami a fotelban hevert és ki mentem.
-         Szia – köszönt Alexis.
-         Szerbusz kedvesem, nem sokat aludtál – míg Martha beszélt körülnéztem, de őt sehol sem láttam.
-         Szia Alexis, jó estét Mrs. Rogers. Egyedül voltam és felébredtem.
-         Ugyan hívj csak Marthanak. Richard mindjárt itt lesz.
ÉS valóban. Mire Martha ezt kimondta nyílt az ajtó és ő lépett be. Már ott is voltam előtte és egy csókot adtam neki. Magához ölelt és a fülembe súgta, hogy ő vetkőztetett le, mert nem karta, hogy ruhában aludjak.
-         Éhes vagy? – zavart meg minket Alexis.
-         Gyere, ma még alig ettél – húzott a konyha felé szerelmem.
Mire megvacsoráztunk már újra felébredtem. Elköszöntünk a többiektől és a szobába mentünk. Nagy nehezen leszereltem, hogy had menjek egyedül zuhanyozni. A kifogás az volt, kell egy kis magány és különben is ő már fürdött. Felkaptam a táskám és már a fürdőben is voltam. Pár hete az egyik vásárló körutunk alkalmával Lane rábeszélt egy nagyon vékony, nagyon kicsi, nagyon átlátszó fekete selyemhálóingre. Most már nem bántam, hogy megvettem. Hozzá passzoló fekete fehérnemű szettet is halásztam elő táskámból és gyorsan le is zuhanyoztam. Felöltöztem, kifésültem a hajam és már ki is léptem a fürdő ajtaján. Épp az ablakon nézett kifelé. Nem kellett sokáig várnom. Az ajtó nyílására megfordult, szólni akart de helyette csak a szája maradt nyitva. Csábítóan közelebb billegtem.
-         Hűha – sóhajtotta - Eszméletlen vagy.
Az utolsó szót szinte már a számba mondta. Vadul csókolózni kezdtünk, kezünk szenvedélyes útra indult a másik testén. Szája a nyakamra csúszott és megtalálta a gyenge pontomat, észre sem vettem mikor csúsztatta le a vállamról a vékony pántot csak mikor a selymes anyag lecsúszott rólam. Újra visszatértünk egymás szájához, de kezünk nem maradt tétlenül. Castle az ágyra döntött én pedig magammal rántottam, aztán elvesztünk egymásban. Órákig szerettük egymást, hol vadul és szenvedélyesen, hol pedig gyengén és szerelemmel telve. Egymást átölelve aludtunk el. Reggel a telefonom csörgésére ébredtem, de mire kiszabadultam a takaró és Rick jótékony öleléséből addigra a hívó letette a telefont. Esposito volt. Észrevettem az órát és ijedten ugrottam az ágyhoz, hogy felkeltsem a még alvó írót.
-         Rick ébredj, elaludtunk! – ráztam meg és már öltözni is kezdtem.
-         Aludni akarok – nyögte a párnába.
-         Aludj, de nekem legalább két órája bent kéne lennem.
Nem válaszolt, gondoltam nem nyúzom tovább, valószínűleg visszaaludt. Felkaptam a táskám, tűztem egy cetlit a hűtőre, hogy kölcsönvettem a kocsiját és hogy szeretem, aztán már le is léptem. Iszonyú gyorsan hajtottam a kapitányság felé, az a csoda hogy még egyben vagyok. Futva tettem meg az utat a liftig, aztán mintha teljesen természetes lenne ha az ember több mint két órát késik, leültem az asztalomhoz.
-         Ideje volt, merre jártál? – kérdezte Javi.
-         És hol van Castle? – vágott közbe Ryan.
-         Én elaludtam, ő pedig még alszik.
-         Szóval együtt aludtatok el?
A fiúk faggatásától a telefonom csörgése mentett meg. Megnéztem a kijelzőt és elmosolyodtam, aztán felvettem.
-         Szia, miért hagytál itt?
-         Próbáltalak kelteni, egyébként ott a cetli a hűtőn. Bejössz?
-         Persze, hívok egy taxit, mivel valaki lenyúlta a kocsim.
-         Valahogy el kellett jönnöm. Mennem kell kihallgatni – mondtam, gyorsan letettem a telefont és már indultam is arra amerről Gates intett.
Közölte velem, hogy a rendőrök most fogták el Johnson haverját. Meg kell törnöm, hogy tudjam, ő hol van. Felöltöttem kemény arcomat és bementem. Leültem vele szembe és csak csendben néztem. Egyre idegesebb lett, mikor már izzadni kezdett nekiláttam. Még így is túl kemény volt, csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy épp egy bosszú betartásán fáradozik. Mire végeztem a kihallgatással már Rick is megérkezett és pechemre hallotta a végét. Rendőri védelmet akart kérni nekem és a kapitány most először értett egyet vele. Visszautasítottam, nincs rá szükségem. Aznap még legalább két embert próbáltam megtörni, de egyik sem volt hajlandó elmondani merre van a haverjuk. Már két napja keressük, de semmi nyoma sincs, se egy kamerafelvétel, se más. Minden lehetséges helyen megnéztük, de semmi. Csörgött a telefonom, de ismeretlen volt.
-         Hello Beckett nyomozó!
-         Johnson – ismertem fel azonnal a hangot, Ryan pedig azonnal elindította a bemérést. – Mit akar?
-         Ha életben akarja tudni a kis vöröst, nem kérdez, hanem teszi, amit mondok.
-         Rendben – hangom rémült lett mikor Ryan közölte nem tudják lenyomozni a telefont.
-         Jó kislány. Nekem maga kell. Egy óra múlva várom a régi telephelyemen. HA nem egyedül jön, a vöröske meghal.
Nem tudtam mást mondani, mert már le is tette a telefont. Egy könnycsepp jelent meg a szememben. Rick ezt látva odaugrott és magához húzott. Ha csak simán elmegyek követni fognak és az Alexis életébe kerülhet. Ellöktem magamtól.
-         Kate, mit mondott? – kérdezte Esposito, én pedig próbáltam kemény maradni.
-         Semmit! Magán ügy! Hagyjatok békén! – a végéra már kiabáltam velük és elrohantam.
Amint a liftajtó becsukódott a könnyeim patakokba kezdtek folyni. Nem szólhattam Ricknek hogy a lánya veszélyben van. Azt sem tudják hova megyek, de most az én életem a legkevesebb. Alexisnek élnie kell. Azt hiszem hatásos voltam, nem látom, hogy követnének. Sírva vezettem egészen a megbeszélt helyig, kiszálltam a kocsiból és megláttam őket. Erősen szorította Alexist és egy kést nyomott a torkának. A gyomrom remegni kezdett.
-         Induljon el felém és elindítom a lányt. Semmi trükk. Dobja el a telefonját és a fegyverét is.
Úgy tettem, ahogy mondta és szép lassan elindultam felé. Alexis is elindult. Ahogy mellém ért a kezébe nyomtam egy papírt, amit előzőleg megírtam mielőtt ideértem volna és odasúgtam.
-         Akármi történik, csak hajts el!
Tovább mentem, már majdnem odaértem mikor hallottam a kocsim motorját és a távolodó hangját. Hát szót fogadott. Legalább ő él. Odaértem, elkapta a kezem és hátra csavarta, hiába próbáltam ellenkezni ő erősebb volt nálam. Megmarkolta a hajam és hátra húzta a fejem. Nem kiáltottam, pedig nagyon fájt. Akkor még nem tudtam, ennél csak nagyobb fájdalmaim lesznek.
-         Nem öllek meg rögtön. Azt akarom, hogy szenvedj – röhögte.
A gyomrom is felfordult tőle. Egy szúrást éreztem a vállamba és sötét lett. Még éreztem, ahogy vonszolni kezd, aztán semmi. Nem tudom meddig lehettem kiütve. Egy sötét szobában ébredtem ahol csak egy gyengén világító villanykörte és egy szakadt pléd volt. Se ablak semmi és az eszméletlenség miatt az időérzékemet is elvesztettem. Eszembe jutott a levél amit Alexisnek adtam.
˝Alexis, mond meg apádnak, hogy ne haragudjon, amiért nem mondtam hova megyek. Csak így tudtalak megmenteni. Mond meg, hogy mindig szeretni fogom.˝
Újra elsírtam magam. Nyílt az ajtó és fogva tartóm lépett be, kezében egy késsel.
-         NE reménykedj. Nem fognak megtalálni, már nem ott vagyunk ahol elkaptalak – kacagása újra undort keltett bennem.
-         Mit akar tőlem? – meglepődtem azon, hogy szinte alig volt hangom.
-         Hogy szenvedj! – ordította és elindult felém.
Hátrálni kezdtem, de neki ütköztem a falnak. Összecsukta a kést, fellélegeztem azt hittem egyelőre megúszom. Tévedtem. Ismét kicsavarta a kezem, földre estem és egy hatalmasat rúgott belém. Iszonyatosan fájt, de még mindig nem kiáltottam fel, nem akartam megadni neki azt az örömet. Kiment, én meg elterültem a földön és magamra húztam a koszos plédet. Hideg volt és nagyon fáztam. Egy ideig csak néztem magam elé, aztán talán elaludtam. Arra keltem, hogy az ajtó ismét nyílt. Már nem mondott semmit, csak ütött, ahol ért. Ahogy a késsel hadonászott több helyen is megvágott, majd egy tűt szúrt belém és újra elvesztettem eszméletem. Újra és újra megismétlődött.
Mikor magamhoz tértem az arcom már annyira be volt dagadva, hogy már csak minimálisan láttam. A pislogás és a puszta létezés is fájt már. Nagy nehezen felültem, a pólóm és a nadrágom is szakadt és véres. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Újra bejött, mikor megláttam már sírni is kezdtem. Nem tudtam tovább erősnek maradni. Bekapcsolta a kamerát és venni kezdett. Nem kérdezett semmit és nem is mondott semmit. Kaptam pár verést, lerakott elém egy tányért, majd kiment. Már napok óta itt lehetek, de legalább kaját kapok, igaz csak száraz kenyeret és vizet, de még élek. Próbáltam apró morzsákat a számba venni, de nem ment. Elfeküdtem és csak néztem, már amennyire láttam. Mindenem fájt. Leperegtek előttem életem fontos eseményei. A szülinapok, amin még anya is ott volt, anya temetése, a diplomaosztóm, mikor megismertem Richard Castlet. A Sok jó és rossz, amit együtt átéltünk, hülyébbnél hülyébb megjegyzések és elméletek, aminek azért néha hasznát vettük. A veszekedések, mikor végre bevallottam, hogy nekem csak ő kell. Lövéseket hallottam és hangokat amint azt kiabálják, hogy kiiktatva. z ajtót betörték, de nem láttam ki az, túl dagadt volt a szemem és az arcom, mégis úgy éreztem biztonságban vagyok már. Átadtam magam az ájulásnak. Legközelebb mikor magamhoz tértem már láttam. Minden fehér volt, hallottam a gépek csipogását és éreztem azt a jellegzetes kórházi szagot. Ahogy fordítottam a fejemen fájdalom nyilallt bele, de nem hagytam magam, tovább fordítottam. Az infúziós tű feszített, de el is felejtettem mikor megláttam szerelmemet az ágyam mellett. Egy műanyag széken aludt és a kezemet fogta. Azt hiszem nagyon fog fájni a háta. Sok erőm nem volt, de azzal a kicsivel megszorítottam a kezét. A jelzésre azonnal felébredt és elmosolyodott.
-         Hogy érzed magad szerelmem? – kérdezte gyengéden és óvatosan egy csókot nyomott fájó homlokomra.
-         Mindenem fáj. Alexis jól van? Megkaptad a levelem? – több hangom volt, mint azt gondoltam.
-         Ő jól van. ÉS csak az számít, hogy itt vagy velünk.
-         Meddig voltam ott?
-         Két hét után találtunk meg és már három napja vagy kórházban. De el kell mondanom valamit. Megkértem az orvost, hogy én had mondjam el.  De meg kell ígérned, hogy nem löksz el magadtól. Ez nekem is fáj.
-         Meg ígérem, de mi történt? – suttogtam és nagyon féltem attól, amit mondani fog.
-         Mikor behoztak a kórházba, tetőtől talpig átvizsgáltak, nem tudtuk mit csinált veled az a szemét. Az orvosok találtak valamit és jobban megvizsgáltak. Terhes voltál édesem, már két hetes, de a sok gyógyszertől, amit beadott neked, a baba meghalt. Meg kellett, hogy műtsenek.
Úgy érzem magam, mint akit leforráztak. Nem tudtam megszólalni, a könnyeim kicsordultak. Szinte égettek, ahogy végigfolytak az arcomon. Lehettet volna egy kisbabám a férfitől, akit szeretek. ˝a baba meghalt˝ újra és újra csak ezt hallottam. Nem bírtam abbahagyni a sírást. Rick óvatosan, vigyázva a sérüléseimre, megemelt és magához ölelt. Csak sírtam, közben éreztem, hogy egyszer-egyszer ő is megrázkódik.
-         Ne haragudj – több nem jött ki a számon. A sírás újra hatalmába kerített.
Castle ritmusosan simogatta a hátam és ringatott. Nem beszéltünk, csendben gyászoltuk meg nem született gyermekünket.
A napok lassan teltek, az éjszakák borzalmasak voltak. A rémálmok újra és újra előjöttek, aztán pedig hajnalig tartó sírásba torkollottak mikor eszembe jutott a kisbabám. Az orvosok folyamatosan figyeltek és vizsgáltak. Rick egy percre sem mozdult el mellőlem. Sok látogatóm volt, és bánatomra mindannyian tudtak a veszteségünkről. Már öt napja feküdtem ott, mikor rájöttem, hogy Alexisen kívül mindenki meglátogatott már. Megkértem Castlet hozza be nekem a lányát.
-         Szia – léptek be az ajtón mind a ketten.
-         Sziasztok.
Alexis megállt az ajtóban, Ricktől pedig kaptam egy csókot, majd szólt, hogy magunkra hagy egy kicsit és hazamegy lezuhanyozni.
-         Gyere ide – ütöttem meg az ágy szélét mellettem. 
-         Haragszol rám Kate? – az arcán bűntudta volt jelen.
-         Nincs miért haragudnom rád Alexis.
-         Ha nem adok útbaigazítást annak a fickónak mikor hazafele tartottam, akkor nem rabolnak el és akkor te se kerültél volna veszélybe, és akkor… - nagyon belelendült, de a mondat végét elharapta. Tudtam miért. Saját magát hibáztatja.
-         Alexis, ne okold saját magadat kérlek. Nem tehetsz róla, ha ezek nem történnek meg lehet, hogy ő még mindig szabadon garázdálkodik. Bántott téged?
-         Hozzám sem ért, csak megijedtem. Mindig csak azt mondta, hogy te kellesz neki, hogy megöljön.
-         Téged nem bántott és csak ez a fő. A többit át vészeljük – öntöttem a lelket a lányba és csendben hogy ne hallja elmormoltam egy reméltemet.
Két nappal később, mikor Castle épp azt az undorító gyümölcszselét akarta letuszakolni a torkomon, belépett az orvos és közölte, hogy másnap reggel mehetek haza. Nagyon örültem neki, végre a saját ágyamban lehetek. Castle még arra is meggyőzött, hogy hozzá vihessen haza, hogy szemmel tudjon tartani, amíg teljesen felépülök. Bár mindketten tudtuk a lelki felépülésemhez kell a legtöbb idő. Hisz a rémálmok minden éjjel jelentkeznek. Az éjjelem ismét borzasztó volt, de most azt vártam igazán, hogy haza mehessek. El is jött a reggel, megkaptam a papírokat és öltözni kezdtem. A sok vágás még mindig nem gyógyult be, a testemen lévő zúzódások pedig most már a szivárvány minden színében játszottak. Ahogy magamra néztem kicsordult néhány könnycsepp, de gyorsan le is töröltem mikor nyílt az ajtó. Castle volt az.
-         Szia, kész is vagy? Pedig hoztam neked ruhát – emelt fel egy zacskót Rick. Kivetem a kezéből és belenéztem. Az összes ruhán címke volt még. Valószínűleg idefele jövet vette őket.
-         Rick nekem nincsenek ilyen ruháim, de azért köszönöm. Lane hozott be pár cuccot.
-         Nem baj majd nálam jó lesz.
Ezzel le is zártuk a beszélgetés. A lábaimon lévő hegeket égette a farmer ahogy léptem, alig vártam, hogy hazaérjünk és megszabadulhassak tőle. És akkor ötlött belém, mióta hívom Rick házát is az otthonomnak? Azt hiszem most már ott van az otthonom ahol ő is. Ha visszagondolok arra a Kate Beckettre akit Rick négy évvel ezelőtt megismert, ő most nem engedné, hogy gondoskodjanak róla. Castle sokat változtatott rajtam, mégpedig úgy hogy észre sem vettem. De nem bánom, annak ellenére, ami történt, a baba és Johnson, boldog vagyok. Megérkeztünk, nekem pedig az első dolgom Castle szobája volt, kiszórtam az ágyra a cuccokat, ami nálam volt, de egyetlen melegítőt sem találtam köztük. Lehet, hogy nem a legszexibb ruhadarab, de most az lenne a legjobb. Így hát ugyanúgy, mint pár hete reggel, a szekrény fele indultam, hogy kiszolgáljam magam Rick ruháiból. Az ajtó kinyitása után döbbentem meg igazán. Castle ruhái mellett ott sorakoztak az én ruháim is.  Így a saját melegítőnacimat vettem fel és elindultam a konyhába hogy megkérdezzem miért nem szólt erről. Ahogy kiértem a nappaliba, más cuccaimat is észrevettem, képeket, szobrokat, és szerte széjjel a lakás különböző pontjain ott voltak az én dolgaim. Visszamentem a szobán keresztül a fürdőbe és ott is ott voltak a cuccaim, fogkefe, tusfürdő, pipere cuccok és minden egyéb. A konyhába sétáltam, meglepődve láttam, hogy Rick csendben nézeget egy-egy bögrét, tányért és egyéb holmit, amit a konyhában tárol az ember. Rám nézett, a kezében egy a legjobb nyomozó feliratú bögrével.
-         Nekem nem volt ilyenem, és most sok mindenem van, amim nem volt.
-         Az az enyém, a sok minden más is, amid eddig nem volt. Mióta vannak a ruháim a szekrényedbe? Egyáltalán hogyan kerültek oda? – tettem fel a kérdést, ami nagyon foglalkoztatott.
-         Ott vannak a ruháid?
-         Castle ha mást nem zuhanyozni hazajártál és nem vetted észre hogy az összes holmim átkerült hozzád?
-         Nem – jött a tömör válasz, nyomozó révén pedig tudtam, igazat mond.
-         Van egy ötletem.
A nappaliba sétáltam, tárcsáztam a mobilomon és egyből ki is hangosítottam. Nem kellett sokat várnom fel is vették.
-         Szia kislány, hogy vagy? – szólt bele Lane.
-         Szia, el tudnád mondani, hogy kerültek a cuccaim Castlehöz?
-         Ne már haver, már napok óta ott vannak, és te akkor veszed észre mikor az asszonyt hazaviszed? – hallottuk Javier hangját.
-         Nem vagyok asszony – csattantam fel.
-         Egyelőre – Castle mondatát inkább meg sem hallottam.
-         Na, szóval az a helyzet, hogy fogtuk a cuccaidat és átköltöztettünk Castlehöz – magyarázta Lane – De ne aggódj, a ruháidat én pakoltam.
-         Még az a szerencse! Ezért még számolunk.
-         Ne bánts minket, különben is tettes társunk is volt – ez Ryan hangja volt.
-         Sejtem ki volt az. Azért kösz hogy szóltatok. Jó hétvégét srácok, szisztok – és már bontottam is a vonalat.