Veszélyes játék - 2. rész
Miután Castle átvette a csomagot, Alexis, Martha és Beckett is köré álltak. Még nem merte kinyitni.
- Mi van, ha ismét bomba? - kérdezte.
- Hát... Nem ketyeg. - jegyezte meg a legifjabb hölgy.
- Mi lenne, ha bevinnénk a kapitányságra, és majd ott... - kezdte volna Kate, de ekkor Castle feltépte a doboz fedelét. - Castle, te meg mi a jó életet művelsz?!
- Most miért? Nem történt semmi...
- Leszámítva az adrenalin-szintem abnormális megnövekedését... - lihegte Martha. - Én művésznő vagyok, nem zsaru! Egy kreatív léleknek nyugalomra van szüksége! Úgyhogy azt ajánlom, nyomozó, minél hamarabb vessenek véget ennek az egésznek, ha nem akarják, hogy szívrohamot kapjak! - elviharzott a bárpult felé.
Castle benyúlt a dobozba, és egy kisebbet vett ki belőle. Azt felnyitva pedig egy kulcsot talált. Egyszerű kulcsot, rajta egy számmal.
- Várjunk, van itt még valami... - szúrta ki Beckett a kis összehajtott lapot a nagyobb doboz mélyén. Szétnyitotta. Újságból kivágott betűkkel az alábbi szöveg állt rajta:
"A játék egyetlen szabálya, hogy maga csak veszíthet. A kérdés az: előbb, vagy utóbb?"
Ijedt pillantások találkoztak, aztán Alexis váratlanul félrehívta Beckettet.
- Kate, ígérd meg, hogy vigyázol apára! Ez most más, mint korábban. Itt nem dönthet úgy, hogy ebben az ügyben nem vesz részt... És féltem. - kérte a nőt. Szemében világosan látszott a kétségbeesés.
- Megígérem. - mondta.
- Köszönöm. - mosolyodott el a lány. - Tudom, hogy neked is fontos. - tette még hozzá, de a reakciót már nem várta meg. Odalépett apjához, egy puszit nyomott az arcára, és felszaladt a lépcsőn.
***
Az őrsre visszatérve egyből lenyomoztatták a csomag küldőjét, de természetesen nem találtak semmit. Kiderült, hogy a bomba Castle kocsijában időzített volt. Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett belőle tragédia.
- Mi lesz a kulccsal? - kérdezte Rick. Az volt az egyetlen nyom, amely még nem vezetett zsákutcába.
- Találtunk rajta ujjlenyomatokat, de még nincs meg, hogy kié. - mondta Esposito. - Ideje lenne hazamenni, nem gondoljátok?
- Igen, elég hulla vagyok. - csatlakozott Ryan. Egy fél óra múlva az épület gyakorlatilag kiürült. Már csak Castle és Beckett voltak ott. Kisétáltak a parkolóba, és beszálltak a nő kocsijába.
- Hová is megyünk? - tette fel a kérdést Rick.
- Haza. - felelte Kate egyszerűen, de aztán elkomorodott az arca. - Nem jöhetsz hozzám!
- Akkor te alszol nálunk. - vigyorgott Castle. A huszonnégy órás védelem már most érdekes kérdéseket vetett fel.
- Esélytelen! - tiltakozott a nő. Semmi kedve nem volt bevállalni, hogy tartsa magát Castle ellen, mikor hazai pályán van.
- Akkor mi legyen? - vonta fel a szemöldökét a férfi.
***
- Tényleg, Beckett? Muszáj volt? - kérdezte mostmár sokkal kevésbé viccesnek tartva a helyzetet. Hálózsákban feküdtek a rendőrőrs hideg, kemény padlóján.
- Aludj, Castle! - intette le a nő, és elfordult, így Rick csak a hátát láthatta, azt nem, hogy mosolyog.
- Ez egyáltalán nem fair... - morogta a férfi, és ő is elfordult.
- Veheted egyenlítésnek is. - suttogta még Beckett. - Kéred a macimat?
- Jóéjt, Kate. - mondta Castle, érzékeltetve, hogy nem kívánja folytatni a számára egyértelműen vesztett csatát.
- Jóéjt, Rick. - mosolygott még mindig a nő, és alsó ajkába harapva lehunyta a szemét.
***
Másnap reggel arra ébredt, hogy egy doboz kávé landol mellette a földön. Felnézett, és természetesen Castle-t látta fölémagasodni. Aztán a férfi leguggolt.
- Jó reggelt, Kate. - a nõ nyúzottan feltápászkodott, így arca egy szintbe került Rickével. Egész helyes így kócosan... Hogy ezt a feltörõ gondolatot elfojtsa, hirtelen szájához rántotta a kávét, és kortyolt belõle egyet. A folyadék égette a torkát, a nyelvét. Na, ezt megérdemeltem...
- Hány óra? - kérdezte.
- Fél öt. Nemsokára befutnak a többiek, úgyhogy ha nem akarsz hasonlítani arra a képre a táblán, akkor ideje felkelni. - cukkolta Castle. Beckett elintézte egy szemforgatással, aztán kimászott a hálózsákból, és nézte, ahogy a férfi távozik a szomszéd szobába. Aztán visszanézett a két ágynemûre a földön. Furcsa, de közelebb voltak egymáshoz, mint mikor az éjjel elaludtak bennük...
