- Christine, ideje lefeküdnöd
kicsim – sétált óvatosan lánya mellé, aki még mindig meredten nézte a
Hófehérkét a tv-ben, pedig már nagyokat pislogott. A csöpp lányka nem
ellenkezett csak pici kezeit nyújtotta felé. A nő kikapcsolta a már sokszor
megnézett kazettát, felemelte a kanapéról lányát és a gyerekszobába sétált
vele. A lakás nem volt nagy, mindössze egy szoba volt neki, egy gyerekszoba
lányának, egy fürdő, konyha és egy kicsi nappali, de mire a nappaliból a
szobába értek Christine kicsi teste már elernyedten lógott anyja kezeiben. Az
lefektette a védő falakkal gondosan ellátott ágyba, betakargatta, adott neki
egy leheletnyi puszit, majd az ajtóból figyelte lánya egyenletes szuszogását.
Újra arra az éjszakára gondolt mikor elhagyta akkori otthonát, akkor még nem
tudva, hogy annak az egy éjszakának az eredményét is magával viszi. Új életet
kezdett Bostonban, és csupán csak barátnője tudott hollétéről, de Christineről
még neki sem beszélt, megeskette, hogy senkinek sem mondja el hova ment, és
hogy mindenkinek, aki keresni próbálja, megkéri, hogy hagyják békén. A kislány
mozgolódni kezdett, megfordult ágyacskájában, kicsi kezével megmarkolta fülét
oldalára fordult és úgy szuszogott tovább. Még csak két éves, de már most
hasonlít apjára, néha túlságosan is. Egyáltalán nem félős kislány, mindenkivel
leáll beszélgetni, nem számít hogy idegen. A minap azon kapta, hogy egy könyv
felett hasal, amiben egy árva kép sem volt, hiszen hosszú bűnügyi regény és a
betűket nézte. A kérdésre hogy mit csinál a könyvvel, és hogy miért nem a képes
mesekönyvet nézegeti egyszerűen csak azt a választ kapta, ˝icces˝, ami annyit jelentett vicces. Hiába az apja
vére. Szép lassan szobájába sétált és ő is átadta magát alomvilágnak.
Reggel arra ébredt, hogy valaki
alig érezhetően a takaróját húzza. Reggeli szokásos rutinjuk elkezdődött.
Felemelte maga mellé lányát, aki átölte nyakát és úgy próbáltak meg még egy
kicsit aludni, bár a nő tudta, valószínűleg csak pár percig lesz képes a lánya
elmaradni.
-
Aja, kéek memmét – szólalt meg Christine álmos hangon.
Még fel sem ébredt és máris a hasára gondolt.
-
Na jó akkor öltözzünk – kelt ki ágyából de mikor a
lányát is kiemelte volna, megszólalt a telefonja. – Maradj itt Chris – szólt a
kicsinek és a nappaliba ment telefonjáért.
-
Szia Lane, hogy-hogy ilyenkor hívsz?
-
Kate, baj van. Tudja hol vagy és oda tart.
-
Mii??? – kiáltott nagyot Kate – Lane elfelejtetted
miért jöttem el? Új életet kezdtem, ő becsapott és hazudott nekem. Különben is,
nem jöhet ide.
-
Nem felejtettem el, de a pokolba is Kate mi a fenétől
félsz ennyire? Nem haragudhatsz rá a világ végéig, szereted nem? Akkor mi a
baj, ne egy ilyen miatt dobd el őt magadtól.
-
Ezt te nem érted Lane. Mikor indult?
-
Alig negyed órája járt itt, leordította a fejem és
elment.
-
Majd beszélünk, szia.
Csapta le a telefont Kate. Visszaindult
szobájába, felöltözött, majd Christinenel kézen fogva a gyerekszobába indultak
öltözködni. Ritka nap volt, hogy pénteken délelőtt is otthon voltak. A
bölcsödében szünnap volt, így Kate is szabadnapot vett ki, hogy ne keljen
lányát felvigyázóra bíznia. Nyár lévén meleg napnak ígérkezett, így Kate egy
rózsaszín kantáros szoknyát és alá egy piros rövid ujjú pólót adott lányára.
Próbált közben nem rá gondolni, de nem ment. Gondolatai egyre csak körülötte
forogtak. Christine sem értette anyukája, miért nem bolondozik vele úgy ahogy
reggelente szoktak. Kicsiny buksijával azon gondolkodott, vajon ő lehetett e
rossz, hogy anya olyan csöndben van. Megígérte magának inkább csendben lesz,
nehogy még jobban haragudjon anya.
A konyhába sétáltak, Kate az
etetőszékbe tette lányát, gofrit vett elő a szekrényből, apró darabokra
tépkedte, nehogy Chris az egészet tömje a szájába. Megtöltötte a csőrős
pohárkát narancslével és a kicsi lány elé tette. Egy darabot vett a kezébe és
Chris felé nyújtotta, de ő elfordította a fejét.
- Mi a baj kicsikém? – kérdezte
aggódva, hisz még ilyet sose csinált. Újra megpróbálta, de ismét ugyanaz volt a
reakció.
- az előbb még éhes voltál
tücsök. Megpróbálod egyedül? – kérdezte majd a kezében lévő darabot a tányérra
tette és figyelte lánya reakcióját. Christine meg fogott egy darabot a gofriból
majd óvatosan a szájába tette és finoman majszolni kezdte. Miután meggyőződött
róla hogy a kicsinek menni fog egyedül is, felállt és kávét csinált magának fél
szemét mindig lányán tartva. A bögrével
a kezébe leült az asztalhoz és újra lányát figyelte, majd gondolatai visszakalandoztak
a múltba.
VISSZAEMLÉKEZÉS!
Aznap végre lezártak egy nehéz
ügyet, Castle felajánlotta, hogy igyanak meg valamit nála, kapcsolódjanak ki.
Kate megpróbált hárítani, de aztán a nagy győzködésnek mégis megadta magát.
Alexis és Martha valami színház körúton voltak, így csak ketten voltak a
lakásba. Egyik pohár bor csúszott a másik után de egyikük sem rúgott be, csupán
az alkohol megadta a kezdő lökést.
-
Tudod Castle, mindent hallottam – mondta a nő maga elé
nézve. Rick nem tudta mire gondolt, s mikor Kate látta a felhúzott szemöldököt
maga elé nézve folytatta mondandóját. – Hallottam mikor a temetőben azt
mondtad, szeretsz. Csak… letagadtam.
Rick nem mondott semmit,
egyszerűen felállt, odasétált hozzá és finoman szájon csókolta. Lassú, de
szenvedélyes csókcsatába kezdtek, ami a hálószobában ért véget. Lassan és
hosszan szerették egymást, s végül egymás karjaiban érte őket álomország.
Órákkal később Kate felébredt, magára vette Rick ingét és lesétált a konyhába,
hogy igyon valamit. Miután célját megtalálta, észrevette hogy a férfi
dolgozószobájában a nagyképernyős monitoron lévő apró gomb világit. Odament
hozzá, megérintette a képernyőt és már elő is villant az, amire nem számított.
Anyja képe, halálának helyszíne és különféle összefüggések voltak kint rajta.
Megígértette vele a férfi, hogy abbahagyja a nyomozást, mert beleőrül, erre
kiderült, hogy ő végig nyomozott az ügyben. Hazudott neki és ez nagyon fájt.
-
Hát te mit kóborolsz éjnek éjjelén, gyere vissza az
ágyba – hallotta a lépcső aljáról jövő hangot, de mikor Castle meglátta mit
talált szerelme, elhallgatott. – ezt… meg tudom magyarázni!
-
Nincs mit megmagyarázni – Kate hangja egyre hangosabb
lett – Hazudtál nekem Richard Castle. Hagyj békén és tűnj az életemből!
Felöltözött, és kiviharzott a
férfi lakásából, mikor hazaért dühében összepakolt, autóba ült és arra autózott
amerre az út vitte, Bostonban kötött ki. Onnan intézte felmondását, de hollétét
egyedül csak Lanenek mondta el. Pár héttel később megtudta hogy terhes, de egy
pillanatra sem fordult meg a fejében hogy elvetesse a kicsit, hisz már csak ő
maradt neki a férfiből, akit szeret, de ha a tettére gondolt, újra harag és
keserűség gyűlt lelkébe.
VISSZAEMLÉKEZÉS VÉGE!
Talán mégsem volt jó ötlet,
eljönni? Talán nem helyes hogy Christine nem ismeri az apját. Ilyen és ehhez
hasonló gondolatok kavarogtak fejében.
-
Jóllaktál cicám? – nézett a lánya felé.
-
Iden – nevetett Christine és morzsás kezét anyja felé
nyújtotta.
Kate kiemelte a kicsit a székből, lemosta a
morzsát kezecskéiről és a szobába mentek játszani. Már egy ideje a puha
szőnyegen várat építetek Chris babájának, de a kislány boldogan rombolta szét a
várat, újra és újra, közben, pedig nagyokat kacagott. A vár éppen újra teljes
pompájában ragyogott, mikor a csengő megszólalt. Olyannyira elmerültek a
játékban, hogy Kate el is felejtette kit vár, vagyis éppen hogy nem akarja,
hogy jöjjön. Felpattant, lányát a szobában hagyta, majd az ajtóhoz sétált és
kinyitotta. Abban a percben eszébe is jutott, amit a játékban elfelejtett. Ott
állt Ő, teljes valójában.
-
Castle, mit keresel itt? – kérdezte alig hallhatóan.
-
Magyarázatot szeretnék adni, arra, amit láttál. Kérlek
hallgass meg. Mit kérlek, nem is kérlek, könyörgök.
Kate nagyobbra tárta az ajtót
beengedve ezzel a lakásba a férfit és közben erősen remélte, lánya a játékaival
elmerülve a szobájában marad, és nem indul a keresésére.
-
Megígértetted velem, hogy nem nyomozunk az anyám
ügyében, azt mondtad, ha tovább folytatom, begolyózok, erre te mégis folytattad
a nyomozást. Becsaptál Rick – a nő nem kiabált, halkan kimérten beszélt és
látta ezzel jobban célba ér mintha kiabálna.
-
Tudom. Hibáztam, és tudod mi a legszörnyűbb, az hogy az
ember már csak akkor jön rá, hogy hibázott mikor már elvesztette azt, akit
igazán szeretett.
Mindketten hallgattak, és csak nézték
a másikat, azon gondolkodva mi is lenne most a helyes döntés.
-
Aja – jelent meg Christine a lehető legjobb időben –
deje, ebujut a vá.
-
Most nem lehet kicsim, mit szólsz egy meséhez anya
szobájában? – emelte fel a kicsit, anélkül hogy egy pillantást vetett volna a
férfira.
-
Tőpöket.
Kate a szobába vitte a kislányt,
lerakta az ágyra és elindította neki a Hófehérkét. Majd visszasétált a
nappaliba.
- Mennyi idős? – kérdezte Rick
miután magához tért a döbbenettől.
- Két éves lesz jövő hónapban.
- Mi a fészkes fenéért nem tudtál
szólni, hogy van egy gyerekem?
- Ő az enyém, az csak egy dolog
hogy egyezik a DNS-etek. Attól még nem leszel az apja.
- És ha én az akarok lenni? A
pokolba Beckett, jogom van hozzá hogy én döntsem el akarok e az apja lenni vagy
sem.
A nagy kiabálásra Christine is
kijött a szobából, de csak állt ott némán és nézte, ahogy a felnőttek
vitatkoznak. Kicsiny szeméből némán buggyantak ki a könnyek. A bácsi kiabált az
ő anyukájával és nem értette hogy miért. A könnyek egyre nagyobb cseppekben
folytak végig pofiján, de egy hang nem jött ki a torkán. Kate észrevette, hogy
a lánya már nem a mesét nézi, hanem hogy ők ketten vitatkoznak. Látta a
krokodilkönnyeket végigfolyni arcán és máris ott termett a kicsi előtt.
- Josz vojtam? – kérdezte a szipogástól
alig érthetően.
Kate átölelte lányát,
megsimogatta a kicsi fejét, hogy nyugodjon meg.
-
Nem voltál rossz kicsikém, te vagy a világ legjobb
kislánya – simogatta meg a könnyektől maszatos arcot.
Rick megindultan figyelte anya és
lánya ölelkezését és rájött nem hibáztatja a nőt azért, hogy nem szólt arról
hogy terhes az ő gyerekével. Csak magának köszönheti, hogy nem ismeri a lányát.
Meg kellett volna tartani az ígéretet, hogy nem nyomoz tovább.
-
Kate, ne haragudj rám. Egetverően nagy marha voltam,
nem szabadott volna megszegnem az ígéretemet. És nem hibáztatlak érte, hogy nem
szóltál róla. Csakis az én hibám. Engedd, meg hogy megismerjem, és részt vegyek
az életében.
-
Christine, ez a bácsi itt az apukád. Köszönj szépen –
magyarázta a kicsinek, de köszönés helyett anyja biztonságot nyújtó karjaiba
bújt, eldugta arcát, gondolván, ha ő nem látja a bácsit, akkor a bácsi sem
látja őt.
-
Fél? – kérdezte Rick Katetől.
-
Nem, viszont kiabáltál az anyjával. Nyerd el a bizalmát
és szóba fog állni veled.
-
Itt maradsz ma?
-
Ha szabad.
-
Ismerd meg a lányod – mondta Ricknek majd Christine
felé fordult – Játsz apuval kicsim, anya meg főz ebédet jó?
Christine nem válaszolt csak
bizalmatlanul kezdte nézegetni a vele szemben guggoló férfit, kikerülte őt,
majd a nappali sarkában lévő játékokhoz totyogott, leült és játszani kezdett.
Tudta, ha anya főz, akkor a nappaliba játszik, így szemmel tudja tartani anyát.
A két felnőtt csak szótlanul figyelte. A kicsi a férfi felé nyújtotta apró
kezét, és némán mutatta neki, hogy menjen oda, és ő meg is tette. Kapott a
kezébe egy plüsst és némán játszani kezdtek. Kate a konyhába sétált, és
nekilátott ebédet főzni, ezúttal hármójuknak. Főzés közben egyre csak azon
gondolkodott mennyire rosszul tette, hogy elszakította az apjától Christinet.
Ricknek joga lett volna tudni róla, még ha ő akkor nagyon is haragudott rá.
Akkor nem kellett volna egyedül végigcsinálnia az egész terhességet és a
szülést. Ő is láthatta volna az első lépéseket és hallhatta volna az első
szókezdeményeket. Gyűlölte magát amiatt amit tett. Az idő telt és a nappaliból
szép lassan beszélgetés hangja szűrődött be. Ahogy végzett némán az ajtóban
megállt és csak figyelte őket. Az építőkockák kikerültek a szobából, Rick a
földön ült ölében lányával és valamit építettek. Mikor úgy gondolták kész,
Christine meglendítette a kezében lévő macit az építmény pedig nagy robajjal
összedőlt.
-
Hé kicsi lány, szerinted ez jó móka? – kérdezte a férfi
mókásan és közben megcsikizte a kicsit. Jutalma egy gyöngyöző kacagás volt.
-
Iden. Icces – és tovább kacagott.
-
Kész az ebéd – szólalt meg csendesen Kate.
Mind a hárman asztalhoz ültek,
Chris most először nem volt hajlandó saját kis székében ülni. Kezeivel jelezte,
ő bizony az apja öléből akarja megenni az ebédet. Így is lett. Rick
gyakorlatiasan kiemelte a székből ölébe ültette, és együtt ették meg ebédjüket,
hagyva, hogy Christine két kézzel nyúlkáljon a tányérba, így Castle csaknem
ugyanolyan maszatos volt mint kisebbik lánya.
-
Gyerünk aludni tücsök – emelte kik Rick öléből Kate a
lányát.
-
Nem – jött a dacos válasz.
-
Dehogynem, fogadj szót anyának – szállt be a kislány
nevelésébe a férfi.
Kate a már megmosdatott
kislánnyal a gyerekszobában volt. Ült az ágy mellet és ritmusosan simogatta a
kis barna buksit, mígnem egyenletes szuszogás jelezte, mégiscsak szükség van
arra az alvásra. Behúzta maga mögött az ajtót és a nappaliba sétált.
-
Gyertek haza, kérlek, hülye voltam, hogy a tudtod
nélkül nyomoztam.
-
A hülye az nem
kifejezés Castle. De nekünk már ez az otthonunk, Christine itt jár bölcsödébe,
engem is ide köt a munkám.
-
A munkád? Ugyan már Kate ezt te sem gondolod komolyan
ugye? Egyik pillanatról a másikra hagytad ott New Yorkot, most ugyanígy itt
hagyhatod Bostont, csak akarnod kell.
Kate elfordult a férfitől, némán
az ablakhoz sétált és mintha a zajos utcának intézné szavait.
-
Én… Nem tudom… különben is, eladtam a lakásom.
-
Gondolod, hogy engedném, hogy ne nálam lakjatok? Még
egyszer nem engedlek el titeket. Ahhoz túlságosan szeretlek – suttogta már a nő
mögött állva. Kate beleremegett, ahogy a férfi suttogása a nyakát csiklandozta.
Nem számított arra, hogy mögötte áll. Kereste a szavakat, de nem tudta mit
mondjon. Már nem tudta meghatározni mi az, amit érez. Azt tudta, hogy a harag a
férfi iránt eltűnt, de nem tudta mit érez. Két kart érzett a derekán, ami szép
lassan előrecsúszott a hasára és finoman Rick mellkasának döntötte.
-
Szeretlek Kate Beckett – suttogta újra a fülébe és egy
finom csókot lehelt a nő nyakára. Kate arcán egy néma könnycsepp folyt végig,
majd még egy, és még sok. A vállak rázkódásából Castle tudta, szerelme már sír.
Felemelte és a kanapéra ült vele. Kate abban a pillanatban már tudta mit érez.
Szereti a férfit, és bűntudata támadt, amiért eddig megfosztotta a lányától.
Hozzábújt a férfi mellkasához, és hagyta ő a hátát simogassa, míg könnyei el
nem apadtak.
-
Haragszol rám? – kérdezte hüppögve Kate.
-
Én? Nincs miért. Mesélj róla, kérlek. Mesélj a
lányunkról.
-
Christine nagyon jó kislány, általában szófogadó,
viszont néha nagyon makacs tud lenni.
-
Olyan, mint az anyja – jegyezte meg Rick mosolyogva, és
egy újabb csókot adott két feje búbjára.
-
El kéne mondanom Alexisnek és anyának.
-
Hívd ide őket, én addig megnézem Christ.
Kate a gyerekszobába sétált, Rick
pedig megpróbálta úgy elmagyarázni anyjának, hogy miért kell Alexissel együtt
Bostonba jönnie, úgy hogy nem mondja meg a valódi okot, csak hogy
siessenek. Kate egy könyvvel tért vissza
és némán Castle kezébe adta. Egy Babanapló című könyv volt. Christine, eddigi
életének főbb eseményeit tartalmazta. Castle már az első oldalnál meglepődött.
A nevem, amit a szüleimtől kaptam felirat alatt Christine Hanna Beckett állt. A
férfi a nőre nézett.
-
Ne haragudj – nézett bűnbánóan Kate.
-
Semmi baj, haragudtál.
A következő meglepetés egy
oldallal később érte. Anyukám és apukám képénél az ő képe is ott volt, igaz
csak egy újságból kivágott kép volt, de sokat jelentett neki. Volt még
beragasztva az első ultrahang kép, az első lépésről, az első játékkal készült
kép és még sok más fontos adat volt a könyvben. Csendben nézegették, és mikor
végezték keresték a szavakat, egészen addig, amíg egy vékony hangocska félbe
nem szakította gondolatmenetüket.
- Aja – jött a hang a
gyerekszobából. Kate a szobába ment majd nem sokkal később Christinnel a
kezében tért vissza. A kislány két kezével anyja nyakát ölelte kis arcát pedig
a nyakához nyomta nyűgösen.
- Jól aludtál kis hercegnőm? –
kérdezte Rick.
- Nyem – jött a dacos, álmos
hang.
- Hagyd, majd ha felébredt szóba
áll veled – simogatta a kicsi hátát Kate. Rick teljesen megbabonázva nézte
Katet. Látta már kemény nyomozóként, gyenge nőként, és látta mikor teljesen a
padlón volt, de ez az oldala teljesen más volt. Közben Kate is azon
gondolkozott, milyen jó Rickket apaként látni, pedig látta már hisz ott van
neki Alexis, de valahogy ez mégis más volt. Mikor Lexi még kicsi volt ő nem
ismerte őket így nem láthatta Rick hogyan, viselkedik egy kicsi gyerekkel.
Aztán már azon gondolkozott mikor kezdte el Ricknek hívni a szokásos Castle
helyett. Amint a kislány kezdett ébredezni a férfi átvette az anyjától a
kislányt és a szobába indult vele. Elvégezték, ami szükséges aztán belevetették
magukat a játékba. Kate közben uzsonnát készítet nekik és elmerült a
gondolataiban. Úgy érezte most jó egy kicsit egyedül lenni és gondolkodni,
átgondolni, hogy mit is csináljon most. Visszatérjenek New Yorkba Rickkel vagy
egyszerűen hétvégi apát csináljon a férfiből akit szeret?
- Hé anyuci van már ennek a
tökmagnak ennivaló?
Kate mosolyogva vette ki Rick
kezéből csemetéjüket és a kis székbe, ültette és elkezdte megetetni.
-
Anyám hívott még játszottunk, elmondtam hova jöjjenek.
Bármikor megérkezhetnek.
Kate idegesen nézett Castlera. A
férfi leült szerelme mellé és némán nézte a két lányt. Mire Kate végzett, az
ajtócsengő is megszólalt. Idegesen nézett a férfira, mire ő odasétált és egy
csókot lehelt a nő homlokára, jelezvén, hogy nem lesz semmi baj.
- Mi lenne, ha megmosnád a
maszatos pofiját, én meg ajtót nyitok és szólok majd ha előjöhettek –
magyarázta Rick. Kate némán bólintott, idegességében szólni sem tudott, fogta
Christinet és a fürdőbe sétált.
