Kate túl volt már egy hosszú,
fárasztó napon. Végre lezárták az ügyet, amin napokon keresztül dolgoztak.
Munkaidő végén Rick a barátnőjével sétált el. Beckettnek rosszul esett látni,
hogy a nő úgy öleli át a férfit mind ahogy ő is szeretné. Gondolataiba mélyedve
autózott, amikor hírtelen a fékre taposott és még idejében sikerült megállnia. Közvetlenül
autója előtt egy aprócska kislány állt. Kate kiugrott a kocsiból és a
kislányhoz futott. Mikor odaért és leguggolt elé látta, hogy csupa vér, kezében,
pedig egy fejetlen rongybabát szorongatott. Annak ellenére, hogy véres volt,
Kate nem látott rajta sérülést.
-
Hol vannak a szüleid? Elmondod nekem mi történt veled?
– kérdezte ijedten. A kicsi nem válaszolt csak pár csepp könny csordult le
maszatos arcán és megfogta a nő kezét. Kate körülnézett de a közelben sehol sem
látott balesetre, vagy bármi más bűntettre utaló jelet.
-
Gyere, megmutatlak egy doktor bácsinak – indult volna,
de a kicsi egy tapodtat sem mozdult csak nézett a nőre.
-
Megvédelek, megígérem. Bízol bennem? – kérdésére csak
egy bólintást kapott és bátortalanul indult el a nő mellett.
Ő a kocsiba ültette a kislányt,
és a kórházba vitte. A kicsivel egész addig semmi baj nem volt, amíg a doki be
nem vitte a vizsgálóba. Onnantól kezdve keserves sírásban tört ki. Beckett csak
addig jutott a telefonálásban, hogy épp csak értesítette Montgomery kapitányt,
hogy jöjjön a kórházba, de közben hallotta a kicsi keserves sírását és bement
hozzá. A sírás abbamaradt és onnantól kezdve csendben tűrte a vizsgálatot és,
hogy egy nővér megfürdette, és rácsos ágyba fektette. Miután Kate leült az ágy
mellé, kopogás hallatszott és a főnöke lépett be.
- Mindjárt jövök, nem megyek
messzire – mondta gyengéden a már majdnem alvó gyereknek és a szoba elé mentek
a kapitánnyal.
- KI ez a gyerek Beckett? –
kérdezte Montgomery.
- Egyszer csak ott volt az autóm
előtt, idejében megálltam nem lett semmi baja viszont tiszta vér volt.
- Hogy hívják és mitől volt
véres?
- Nem tudom hogy ki ő, nem
hajlandó megszólalni. Az orvos szerint valami nagy traumán lehet túl, azért nem
beszél – mire ezt végigmondta odabentről ismét sírást lehetett hallani. Beckett
és Montgomery bementek a szobába és szívszorító látvány fogadta őket. A kislány
könnytől maszatos arccal sírva ült az ágyon két kezecskéjét Kate felé
nyújtotta. Nem tudta mit tegyen, ez a csöppség olyan érzéseket keltett benne,
amiket már egy mélypont idején sikeresen megelőzött. Odament, leült az ágyra és
átölelte.
- Maradjon vele, csak magát
ismeri, és úgy látom, ragaszkodik is. Értesítem Ryant és Espositot, kiderítjük
ki ő – mutatott a pici lányra, egy gyors mozdulattal lefényképezte telefonjával
és már el is ment. Az autóban felhívta a két nyomozót, hogy azonnali munka van,
ő is nemsokára az irodában lesz. Kate miután betakarta a már alvó kislányt,
leült az ágy melletti fotelba. Figyelte, ahogy alszik és lassan ő is átlépett
álomországba.
A fiúk egész éjjel dolgoztak, de
semmit sem tudtak kideríteni.
- Jó reggelt! – köszönt vidáman
Castle ahogy betoppant az irodába, de ahogy meglátta a fáradt fejeket,
elgondolkodott.
- Mi az, ti újabban hajnalban
jártok dolgozni? És hol van Beckett? – nézett körül.
- Egész éjjel dolgoztunk. Beckett
majdnem elütött egy kislányt, aki tiszta vér volt, de nem volt rajta sérülés és
nem is beszél. Ergo, valahol bűntény történt – hadarta egy szuszra Ryan
fáradtan.
- Egész éjjel kerestük hogy ki ő,
de nem derült ki semmi. Beckett vele van a kórházban, mert ő az egyetlen,
akiben bízik – mutatott a táblán lógó képre Esposito.
Rick a képre nézett és
elgondolkodott. Első ránézésre olyannak tűnt, mint Kate, de aztán megrázta a
fejét és visszafordult a fiúk felé.
-
Média?
-
A reggeli híradóban lement az adás.
Castle fogta magát, sarkon
fordult és kiment.
-
Szerinted hova megy?
-
Gőzöm sincs Ryan, inkább dolgozzunk tovább.
Az író óvatosan nyitott be a
szobába és elmerengve nézte a szeretett nőt, ahogy a fotelben kabátjával
betakarózva aludt. Tőle nem messze egy rácsos ágyon egy barna hajú kislány
aludt. ˝Mint egy angyalka˝ gondolta és óvatosan kinyitotta az ajtót és elment,
de nemsokára visszatért egy kávéval és egy rózsaszín macival. Leült egy székre
Kate mellett és nézte, ahogy alszik. A nő az érzésre, hogy valaki nézi
ébredezni kezdett. Először észre se vette a férfit, csak mikor egy kávét
nyomott az orra alá.
-
Szia mit keresel itt?
-
A fiúk mondták hogy mi történt. Gondoltam jól fog esni
egy kávé. Tényleg nem beszél?
-
Kösz, nem sajnos és rajtam kívül egyelőre nem tűr meg
senkit.
A kislány ébredezni kezdett. Kate
felállt, leeresztett az ágy oldalát és odaült mellé. Ahogy Rick is felállt a
kislánynak máris sírásra görbült a szája. Beckett az ölébe ültette a kicsit és
úgy beszélt hozzá.
- Semmi baj, ő egy barátom.
Bízhatsz benne.
- Nézd, hoztam neked valamit –
nyújtotta a férfi a plüsst a kicsi felé. Ő elfogadta az ajándékot, de nem szólt
semmit, csak nézett rá. Az orvos lépett a szobába kezében egy kupac ruhával.
- Jó reggelt! A lánynak semmi
baja az ijedségen kívül. Elmehetnek, hoztam pár ruhát, ami körülbelül jó neki.
Itt a zárójelentés és egy pszichológus címe.
- Köszönjük, viszlát!
- Viszontlátásra!
Kate megfogta az egyik ruhácskát,
de félúton megállt a megállt a mozdulatban. Sosem öltöztetett még gyereket és
elbizonytalanodott. Segítségkérően nézett a tőle nem messze álló férfire. Rick
segített neki felöltöztetni a kicsit majd a kapitányság felé vették az irányt.
Kate valamivel lassabban vezetett, mint Castle ezért később ért a
kapitányságra. A nő kivette a kicsit a kocsiból majd kézen fogva besétáltak az
épületbe. Montgomery kapitány az irodája ajtajából nézte, hogy az író milyen
átszellemülten nézi Beckettet ahogy a kislánnyal, sétál befele.
-
Milyen bájos – szólalt meg Rick.
-
Fogd be Castle.
-
Ugyan már, hogy beszélsz a gyerek előtt Beckett.
-
Egész eddig semmit sem mondott, nem hiszen hogy rögtön
azt fogja ismételni amit mondok. Esposito megtudtatok valamit?
-
Sajnos semmit. Nem jelentettek be az elmúlt 24 órában
semmit. Lefutattuk a fényképét az adatbázisban is, de semmi. A reggeli hírekben
is benn volt de semmi.
-
Kerüljön be a déli és az esti hírekbe és futassa le a
labor a DNS-ét.
Kate levitte a kislányt a
laborba, ahol levették a DNS-t, és már futatták is a rendszerbe, de még így is
pár napot kellett várniuk. Az irodában a percek gyorsan szálltak, órákká
alakultak. Míg Kate dolgozott, addig a kislány az Alexis által hozott színes
ceruzákkal rajzolgatott.
-
Na jó Beckett szedd össze a cuccaidat és ezt a tökmagot
és indulás – jött vissza az irodába Castle.
-
Azt hittem már haza mentél, ennyi idő? – nézett órájára
és már pakolni is kezdett.
-
Úgy is volt de aztán visszajöttem, nehogy mind a ketten
éhen haljatok. Ma nálam vacsoráztok.
-
Mi? Nem! – ellenkezett Kate.
-
Dehogynem, Alexis már készülődik.
-
De még be akarok menni a Plázába, kell neki néhány
cucc.
Rick beleegyezett, felhívta
lányát, hogy késnek. Megbeszélte Katetel, hogy a kapitányság előtt hagyja a
kocsit, és ő majd fuvarozza őket. A férfi elgondolkodott, hogy vajon mi
lehetett az oka, annak hogy a nő ennyire könnyen beleegyezett. Végül is együtt
mentek a Pláza gyerek osztályára. Egész addig jól elbohóckodtak, amíg Castle
meg nem jegyezte milyen jól boldogul ahhoz képest, hogy nincs gyereke. Kate
onnantól kezdve hallgatott és csak a kicsivel foglalkozott, hogy minden
szükséges holmija meglegyen, amíg nála van. A kicsi hol Kate hol Rick, hol
mindkettőjük kezét fogta. A mellettük elmenő emberek megfordultak utánuk és
sokan jegyezték meg milyen aranyos család, és sokan irigyelték meg őket. Miután
végeztek az író lakására mentek, ahol Alexis már a vacsorával várta őket. Míg
vacsora Kate és Alexis elmosogattak, addig Rick és a kislány mesét néztek.
-
Köszönjük a vacsorát Lexi – szólalt meg Kate.
-
Nincs mit. Tudjátok már hogy hívják?
-
Még semmit sem tudunk róla, és ő sem könnyíti meg a
dolgunkat, azzal hogy nem beszél.
A napok teltek, a kislány még
mindig nem beszélt, viszont egyre jobban ragaszkodott Katehez, Rickhez és
Alexishez is. Castle barátnője nemigen nézte jó szemmel, hogy az író a
nyomozónővel és a kislánnyal is egyre több időt töltött. Ultimátumot adott,
vagy ő, vagy Kate. Castle választott, elhagyta a szőkét, persze a szakítás oka
titokban maradt Beckett előtt. Többet érzett Katherine Beckett iránt, mint
barátság, már elég régóta. 5 nappal később, hogy Lanie elkezdte futtatni a
kislány DNS-ét, a számítógép csipogva jelezte a találatot. A számítógéphez
sétált és még a lélegzete is elakadt az eredmény láttán.
Közbe Kate is megérkezett a
kapitányságra, kézen fogva a kislánnyal, aki még mindig vele volt nap, mint nap
és egyre jobban kötődtek egymáshoz.
-
Jó reggelt – robogott be Castle.
A kislány meglátta az írót és már
futott is felé. Két copfba kötött barna haja csak úgy lobogott utána.
- Szia angyalka – kapta fel a
kicsit, aki gyöngyöző kacagással jutalmazta azt.
Ricket ez a kacaj igazán emlékeztette
a szeretett nőre, és a napokban nem ez volt az első tulajdonság, amiben
hasonlóságot vélt felfedezni.
-
Ez a tiéd – nyomott egy csokit a kicsi kezébe, minek
jutalmául kapott egy nyálas puszit.
-
El fogod kényeztetni, nem hiszem, hogy a szülei
örülnének – odament és kivette a gyereket a kezéből – Gyere angyalka.
Az angyalka nevet még Rick
ragasztotta rá, mondván, hogy hívhatják mindig kislánynak és igazán olyan, mint
egy kicsi angyal. Senki más nem hívta így, csak ő és Kate. A többiek mindig más
jelzővel illették, tökmag, picur és ehhez hasonlókkal.
-
Esküszöm Beckett, ha nem hinném, hogy nincs gyereked
azt hinném, hogy ez a kis tökmag a tied – jegyezte meg Ryan, mire egy nagyon
szúrós pillantást kapott a nőtől.
-
Neked nincs dolgod? – kérdezte Kate.
Ryan váll vonva indult vissza
dolgozni, nem értette kolléganője miért lett dühös. Egyszer csak egy dühös
Lanie érkezett futva és egyenesen barátnőjéhez rohant.
-
Mi az Lanie – kérdezte Kate.
-
A kislány eredménye. Miért nem mondtad? Nem kellett
volna lefutatni a DNS-ét, ha tudtad kicsoda!
-
Mit kellett volna elmondanom? – Beckett nem értette
mitől ennyire paprikás barátnője.
-
Azt hogy ő a te lányod!
-
Mi van? – lepődött meg Rick, Ryan és Esposito.
-
Én… - kereste a szavakat Kate miközben mindenki
csendben várta a választ – Én… Nem tudtam, hogy ő az…
Könnyes szemekkel nézett a tőle
nem messze álló kislányra, aki megszeppenve nézett az egyik felnőttről a
másikra. A nő fogta magát és kirohant az épületből és csak futott, amíg bírt,
magára hagyva a sok döbbent arcot.
-
Utána kéne menni – szólalt meg Lanie és pillanatok
alatt rájött, barátnője biztosan nem önszántából hagyta el gyerekét.
-
Hagyd, majd én – mondta Castle – Ryan hívd fel anyámat
kérlek, hogy jöjjön el angyalkáért.
Már kint is volt az ajtón, és azt
is tudta hol találja meg, így csak futott a közeli park felé, ahol Kate kedvenc
cukrászdája volt, de ő nem volt ott. Megijedt, hogy most hol találja meg a nőt,
de aztán az egyik padon észrevette. Némán mellé ült, két keze közé fogta a nő
kezét és nem szólt semmit. Azt akarta, hogy magától mondja el a történetét.
Kate könnyes szemét a mellette ülő férfira emelte és szinte suttogva szólalt
meg.
-
Nagyon elrontottam Castle – sírta.
A mindig erős Katherine Beckett
most összeomlott tetteinek súlya alatt. Tudta, hogy most szembe kell néznie
azzal, amit évekkel azelőtt elnyomott, és még a kislányt is megszerette a
napokban gondoskodott róla, vele volt mikor éjszaka rémálomból sírva ébredt és
most talán újra meg kell válnia tőle. Akkor önszántából eldobta gyermekét, mert
nem akarta őt, most, hogy már akarta talán nem tarthatja meg.
- Biztos vagyok benne Katie hogy
nyomos okod volt rá – szakította félbe Castle a gondolatait. Kis csend után
Kate mesélni kezdett.
- 4 és fél éve mikor még nem itt dolgoztam,
egy este a barátnőm születésnapját ünnepeltük. Míg ő táncolt én egész este a
bárpultnál ültem. A csapos meghívott egy italra. Onnantól kezdve homályosak az
emlékeim. Tudtam, hol vagyok, mi történik, de nem tudtam mit tenni ellene a
testem nem engedelmeskedett a tudatomnak. Valamit az italba kevert. Mikor
megtudtam, hogy terhes vagyok, nem voltam benne biztos, hogy fel tudtam volna
nevelni, akkor még nem. Túlságosan is magam alá temettek a történtek. Ő már itt
született és rögtön szülés után az örökbefogadó szüleihez került. Csak annyit
tudtam róla, hogy kislány lett.
- Nem is láttad?
- Nem. Borzalmas vagyok, eldobtam
magamtól a gyerekem, pedig ő semmiről sem tehet – sírta keservesen.
Castle magához húzta és várta,
míg a nő sírása alábbhagy. Kate fejét a férfi mellkasára hajtotta és lassan, ugyan
de a férfi szívverésének ütemére megnyugodott.
-
Akkor tudtad hova került, és meg tudjuk keresni a
nevelőket – szólalt meg Castle.
-
Csak az intézetet tudom, amin keresztül ment az
örökbefogadás. Ott majd megmondják.
-
Mihez kezdesz most?
-
Nem tudom, egyre közelebb kerülök hozzá, és már nem
tudnék megválni tőle. Három hónap múlva 4 éves lesz.
-
Gyere, menjünk be – Kate csak bólintott. Felállt és
szép lassan visszasétáltak a kapitányságra. Katet még az sem zavarta, hogy Rick
végig a kezét fogta.
-
Beckett, az irodámba! Most! – kiabált ki Montgomery
kapitány. Castle be akart menni a nővel, de ő nem engedte. Egyedül ment be és
újra elmesélte történetét.
-
Gyere, anyám hazavitte angyalkát, én pedig hazaviszlek
téged. Így nem engedlek vezetni – mondta az író, mikor Kate könnyes szemekkel
kijött az irodából.
Egész úton meg sem szólaltak,
Rick hagyta, hogy a nő gondolataiba merüljön. Mikor beléptek a férfi házába
furcsa csend fogadta őket. Majd mikor már jobban figyeltek hallották a halk neszezést
a konyhából. Mikor odaértek az ajtóhoz bájos látvány fogadta őket. Martha a
tűzhely körül sürgölődött, Alexis pedig az asztalnál rajzolgatott a kislánnyal.
Csendben álltak és figyelték, ahogy a két lány a nagy korkülönbség ellenére
milyen nagy egyetértésben színezgetnek. Rick hátulról átkarolta a nőt ő pedig
finoman hátradőlt a férfi mellkasának és úgy érzete végtelen nagy nyugalom
szállta meg. A kislány boldogan ugrott fel az asztaltól és futott Kate felé,
aki leguggolt hozzá és átölelte.
Közben a kapitányságon Ryan és
Esposito teljes erőbedobással nyomoztak. Az örökbefogadó irodában megtudták az
örökbefogadó szülők nevét és nemrég értek vissza a lakásukról. Sajnos
vérbefagyva találták meg őket, lőtt sebbel a homlokukon. Egyikőjük sem akarta
közölni a jó rossz hírt, így sorsot húztak és Ryanre esett a választás. Egyből
az író lakására ment, gondolta, ha Martha vitte el a kapitányságról a kislányt,
akkor Kate is biztos ott van. Gondolatmenete helyes volt, viszont épp vacsora
közben zavarta őket.
Martha csendben figyelte Katet
ahogy a vacsoráját turkálta, majd fiára nézett, aki hol a kislánynak segített
megküzdeni a vacsorával, hol pedig aggódva nézett a nyomozónőre. Épp azon
gondolkodott, hogy mi történhetett mikor gondolatmenetét a csengő zavarta meg.
Felállt, ajtót nyitott és a nappaliba engedte Ryant.
-
Kate, az egyik munkatársad jött.
-
Köszönöm Martha.
Beckett a nappaliba sétált, ahol
kollégája várta.
-
Megvannak a szülők, vagyis a nevelőszülők – javította
ki magát, de a nő hallgatására tovább mondta – Valaki fejbelötte őket. A kicsi
végignézhette az egészet, lehet, hogy azért nem beszél. A helyszínelők még
gyűjtik a nyomokat, de a kapitány üzeni, hogy míg tart a nyomozás szabadságon
vagy.
-
Átnéztétek a házat? – kérdezte Kate és Ryan mint aki
tudta, hogy mire gondol, csak annyit mondott;
-
Semmit sem találtunk és a lányodnak jó helye volt
Beckett. Szerették őt. De most már megyek, mert sok a dolog. Majd értesítünk.
Viszlát! – azzal kifordult az ajtón és elment.
-
Mit fogsz csinálni? – kérdezte Castle aki egész idő
alatt a nappali ajtóból figyelt és hallgatta az egészet.
-
Nem vetem észre, hogy itt vagy, mindent hallottál igaz?
– kérdésére csak egy bólintás volt a válasz, így folytatta – Nem tudom. Nem
akarom újra eldobni magamtól. Rettentő anya vagyok, és ezt helyre kell hoznom.
Már nem is tudnám odaadni senkinek.
-
Magadhoz veszed? Tudod, hogy az egész életed át kell
alakítanod? – kérdezte Rick.
-
Igen tudom,
nincs több hajnali kezdés, csak miután őt oviba vittem és nincs több éjjelbe
nyúló meló. Segítesz, míg elintézem a papírokat?
-
Persze – suttogta a férfi, hisz arcuk már nagyon közel
volt.
Rick érezte hogy a fal, amit a nő
maga köré húzott, kezdett leomlani. Beckett szívverése felgyorsult, érezte a
férfi arcszeszének halvány illatát. Már csak hajszál választotta el őket, hogy
csókban forrjanak össze, mikor a nő telefonja sms-t jelzett. A kijelzőn csak
annyi állt: Lily Jensen. Annyira gondolkodott, hogy el is felejtette
megkérdezni a kicsi nevét. Kate a konyhába sétált és meglepődve látta, hogy
lánya a pulton ül és Martha kezébe adogatja a koszos tányérokat, Alexis pedig
eltörölgeti a már tisztákat. Nem igazán lepődött meg, ezt otthon is el szokták
játszani, bár kétszer olyan sokáig tart a művelet mintha egyedül végezné.
-
Lily – a kislány felnézett neve hallatára – Ideje
mennünk kicsim.
Lily a kezét nyújtotta anyja
felé. Elköszöntek, majd Rick hazavitte őket. Miután Lily már aludt Kate a
kanapén ült és átgondolta mit kell tennie ahhoz, hogy a lánya nála maradhasson.
Lépésről lépésre gondolkodott és egyszer csak már nem teendőiről elmélkedett,
hanem már arról, ami közte és az író között történt. Egyre közelebb kerültek
egymáshoz és Castle jól kijött a kislánnyal, de Kate egyáltalán nem akarta,
hogy a férfi csak sajnálatból legyen vele. Egész éjjel csak gondolkodott és
észre se vette, hogy reggel lett és hogy mennyire kimerül. A konyhába sétált,
hogy mire Lily felkel, addigra legyen reggeli. Épp egy bögre kakaót készített,
mikor megszólalt a csengő. Meglepődve látta, hogy nem más, mint Castle áll az
ajtóban.
-
Castle, fél 7 van. Nem kéne neked még az ágyad melegét
élvezned? Mit keresel itt?
-
És neked? Amint látom, nem sokat aludtál.
-
Magánügy Castle. Bejössz? – tárta nagyobbra az ajtót
Beckett.
A férfi Kate után sétált a
konyhába, leült és csendben figyelte, ahogy a nő tevékenykedett.
- Minek köszönhetem, hogy itt
vagy? – kérdezte a férfitől miközben egy bögre kávét tett elé, majd ő is leült
egy kávé társaságában. Nagyon remélte, hogy nem az esti majdnem csókról akar
beszélni.
- Ami tegnap este történt…
- Mami – szakította félbe a
férfit egy álmos kicsi hang. Kate a hang irányába fordult és a szeme már
könnyektől csillogott. Nemcsak azért mert a kislány hosszú idő óta először
szólalt meg, hanem mert kimondta azt a szót, amire várt, holott soha nem
mondták neki, hogy ő az anyukája. A kislány a konyhaajtóban állt, kócosan,
mezítláb, világos hálóingben, kezében, pedig a Ricktől kapott rózsaszín maci. A
nő odasétált a kislányhoz és megölelte, de a következő pillanatban már sírt.
- Éhesz vadok – szólalt meg Lily
újra.
Kate hamar letörölte a könnyeit
és az asztalhoz emelte csemetéjét.
-
Hozom már kicsim. Egyél szépen, mindjárt jövök – azzal
a konyhába hagyta a férfit és a kislányt. A fürdőbe ment belenézett a tükörbe
és újra sírva fakadt. Hallotta, ahogy az ajtó nyílik és egy nagy kezet érzett a
hátán.
-
Óh Rick – mondta a nő sírva és a férfi mellkasához
bújt. Castle csak simogatta a hátát még meg nem nyugodott.
-
Az anyjának tekint, pedig eldobtam magamtól.
-
Szeret téged, azért tekint az anyjának. Csak bízz
magadban, jól csinálod az anyaságot.
Egy fülig maszatos kislány lépett
a fürdőszoba ajtóba. Arcán reggelijének nyoma egy kis kakaó és egy kis lekvár.
-
Jossz vojtam? Azéjt szilsz?
Beckett lány elé térdelt és
letörölte arcáról a maszatot.
-
Dehogy voltál rossz kicsim. Ne feledd el, hogy a mami
nagyon szeret.
-
Én isz szejetjek – ölelte át a kicsi anyukája nyakát. A
beszélgetés a két felnőtt között ismét elmaradt. Kate felöltöztette lányát,
majd az író felajánlotta, hogy elviszi őket az őrsre. Az út csendes volt, csak
Lily vidám csacsogása hallatszott, Kate pedig kifele bámult az ablakon. Örült,
hogy a kicsi már beszél és úgy látszott, a történtek nem igen hagytak nyomot
benne, de nem tudta mit tegyen a férfival, mi lenne a helyes megoldás. Castle
érezte, hogy most jobb, ha hagyja a nőt gondolkodni, viszont úgy látta még soha
nem volt ilyen szép Beckett, leszámítva, hogy egy cseppet karikásak a szemei.
Mikor beértek a kapitányságra odabent igen nagy felfordulás fogadta őket. Mint
a mérgezett egerek mindenki futkosott összevissza.
-
Mi történt? – kérdezte Castle.
-
Jó hogy jöttetek, előrébbléptünk és egy gyanúsítottunk
is van. Lilynek meg kéne néznie, hátha felismeri – magyarázta Esposito.
Kate elgondolkodott, hogy mit is tegyen. Ha
engedi, hogy megnézze Lily újra visszaeshet a némaság állapotába, ha viszont
nem engedi meg nem tudják mivel megfogni a gyanúsítottat. Esposito az asztala
felé indult. Mielőtt Beckett követte volna vetett egy futó pillantást a
táblára. Sok kép és még több felirat volt rajta, de nem állt meg elolvasni
inkább kollégája után sietett lányával együtt. Megálltak az asztalnál és várták
hogy a férfi eléjük rakja a képet. Nem kellet sokáig várni, a képen szereplő
férfinek már a kinézete is rossz volt. Nem szívesen találkozott volna vele az
utcán. Érezte, ahogy Lily pici keze egyre szorosabban fogja az ő kezét. Felemelte
és már sírva bújt anyja védelmet nyújtó karjaiba.
- Láttad ezt a bácsit Lily? –
kérdezte Esposito.
