Érzem, ahogy a kezével még jobban
magához húz, azt hiszem, reggel van. Egy csókot kapok a vállamra, majd még
egyet. Elmosolyodok, végre boldognak érzem magam , még akkor is ha elmenekült
az a szemétláda. Előbb kellett volna rájönnöm és elmondanom neki, hogy csak ő
kell nekem.
- Jó reggelt – fordulok meg
mosolyogva a karjaiban és egy szenvedélyes csókot adok neki.
Látom a szerelmet a szemében és
ez melegséggel tölt el. Azt hiszem végérvényesen beleszerettem,
-
Jó reggelt édesem – köszönt ő is, majd kezét
újra a mellkasomon lévő sebre helyezte épp úgy mint este.
-
Nagyon szeretlek – suttogta és egy újabb csókot
kaptam.
Végre ott vagyok, ahol lennem
kell, a férfi karjaiban, akit szeretek.
-
Muszáj, dolgoznod menni? – duruzsolta a fülembe
miközben a fejemet a vállán nyugtattam, ő pedig apró köröket rajzolt a hátamra.
-
Nem, nem kell. Felmondtam – kijelentésemre
felemelte a fejem, hogy szemembe tudjon nézni és várta a magyarázatot.
-
Gates felfüggesztett minket, mármint Espot és
engem, de mivel egyáltalán nem bántam meg amit tettem, így felmondtam.
-
De hisz ez az életed.
-
Tudom, de most már te is az életem része vagy.
Szeretlek.
-
Sosem foglak elhagyni Kate. Én is szeretlek.
Romantikázásunkat a hasam korgása
zavarta meg. Elmosolyodtunk mind a ketten, majd kimászott mellőlem, hogy
reggelit csináljon. Figyeltem, ahogy öltözik és már el sem tudom képzelni mi a
fenéért vártam eddig a vallomásommal. Azt hiszem nekem is öltöznöm kéne. Miután
kiment a szobából résnyire nyitva hagyta az ajtót. Öltözni kezdtem, de nem
minden ruhadarabomat találtam meg. A melltartómat és a blúzomat sem találtam,
ezért kikölcsönöztem egy inget a szekrényéből. Mire belebújtam már hallottam
Martha hangját a nappaliból.
-
Richard, tudom, hogy szereted Katet, de mi
lenne, ha inkább megbeszélnétek, ahelyett hogy valami idegen nőcskét hozol
haza. Legalább a ruháját a te szobádba hagyta volna el, nem pedig itt.
Kuncognom kellett azon, ahogy
aggódó anya révén leszidta a már felnőtt fiát. Talán elő kéne lépnem
rejtekemről, hallom, ahogy próbál megszólalni. Na jó, megmentem.
-
Jó reggelt Mrs. Rogers – Mosolyogtam a képen
amit láttam.
Martha meglepődve állt előttünk,
kezében pedig a melltartóm lógott.
-
Kate?!
-
Azt hiszem az az enyém – mutattam az említett
ruhadarabra.
-
Én… Bocsánat… Vagyis… Ti mióta vagytok együtt?
-
Tegnap óta – húzott magához Rick, és egy puszit
is kaptam a homlokomra.
-
Érezzétek jól egymást, akarom mondani magatokat,
mennem kell a színésziskolába – hadarta és már ki is lépett az ajtón.
Egymásra mosolyogtunk és
hozzábújtam.
-
Jó az inged – jegyezte meg.
-
Nem találtam a felső ruházatom, ami a te hibád,
hát valami kellett.
-
Nem emlékszem, hogy ellenkeztél volna. Egyébként
nagyon szexi vagy.
Újra magához húzott, elmerültünk
egy újabb csókban. Szenvedélyesen simogatni kezdett, a keze egyre lejjebb
csúszott és elérte a fenekem. Tudtam, ha most nem állítom meg akkor nem
mostanában fogok enni, pedig nagyon éhes vagyok már. Eltoltam magamtól.
-
Hé, most mi van? – kérdezte tetetett
sértődöttséggel.
-
Jó lenne folytatni Castle, de éhen halok.
-
Gere csinálok reggelit – majd kézen fogott és a
konyhába mentünk.
Nem engedte, hogy segítsek, így
leültem és őt figyeltem. Kávét és pirítóst csinált. Jól esett, ahogy a forró
nedű végigcsorgott a nyelőcsövemen. Nem sokat aludtunk az éjjel, még sem érzem
magam fáradtnak, inkább rettentő boldognak. Nem bírtam magammal, állandóan csak
mosolyogtam és állandóan vele akartam lenni. Miután megittuk a kávét gyorsan
elmostam a bögréket. Mögém lépett, átölelt és egy újabb érzéki csókot kaptam a
nyakamba. Megfordultam a karjaiban és vad csókcsatába kezdtünk, de félbeszakadt
mikor nyílt az ajtó.
-
Megjöttem! Apa itthon vagy? – hallottuk Alexis
hangját.
Megpróbáltuk nagyon gyorsan
rendezni a lélegzetünket, majd Rick a kezemet fogva húzott maga után.
-
Szia kicsim, jól érezted magad?
-
Kate! – kiáltott fel a lány és már a nyakamban
is volt. – Jaj de örülök, most már nem kell aggódnom apáért – hadarta gyorsan,
majd távolabb lépett és a következő mondatát már kettőnknek intézte.
-
Szóval, mikor is lesz kistesóm?
-
Alexis – szólt rá Rick. A meglepődöttségtől
szólni sem tudtam.
Alexis a szobájába sétált, mi
pedig újra ketten maradtunk. Egy közös gyerek Richard Castle-vel, álmaim
netovábbja. Még nem gondolkodtam el rajta, de mindig is szerettem volna anya
lenni. Aztán eszembe jutott a tegnap este.
-
Rick, mi van, ha már úton van? – ő is
meglepődött, de gyors kérdésemre, gyors választ kaptam.
-
Semmi, én leszek a legboldogabb ember, ha újra
apa lehetek. Remélem rád fog hasonlítani.
Beszélgetésünket a telefonom
csörgése zavarta meg.
-
Szia, Espo vagyok.
-
Szia, mit szeretnél?
-
Gates hívat minket.
-
Rendben, indulok.
-
Velem jössz? – fordultam az írómhoz, miután
letettem a telefont. Ő csak bólintott.
Felvettem a saját felsőmet és
kifésültem a tegnapi esőtől behullámosodott hajam, aztán máris Rick kocsijában
ültem a kapitányság felé. Figyeltem, ahogy vezet, ahogy az útra koncentrál,
aztán kifelé bámultam az ablakon. Vajon mit akar Espositotól és tőlem Gates?
Talán megkapjuk az elbocsátási papírokat. Aztán már azon gondolkodtam vajon
tudtára adjuk-e a többieknek, hogy egy pár lettünk, vagy jobb titokban tartani?
Hagyom, hogy ő döntsön, az lesz a legjobb. Észre se vettem és már meg is
érkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból, ő pedig szinte azonnal megfogta a kezem és
kérdőn nézett rám. Értettem mire gondol, a négy év alatt megismertem rendesen. Rámosolyogtam
válaszul és elindultunk befelé. A lift még sose ért fel ilyen lassan. A
liftajtó kinyílt és mi kiléptünk a többiek közé. Esposito már ott volt. Ryan-en
megjelent egy halvány mosoly, ahogy észrevette összekulcsolt ujjainkat, de
egyikőjük sem kérdezett semmit. Azt hiszem, nem kell mondanunk, rájöttek
maguktól is hogy összejöttünk.
-
Sziasztok, mit akar Gates? – kérdeztem tőlük, de
mind a kettőtől csak egy vállrándítást kaptam. Abban a pillanatban nyílt a
vaslady ajtaja.
-
Jöjjenek be mindannyian.
Besétáltunk az irodába, majd a
köszönés után a kapitány rátért a lényegre.
-
Esposito, maga még mindig fel van függesztve,
Beckett, tudomásul vettem a felmondását, de most nem ezért vannak itt. Jó ha
tudják Johnson megszökött.
-
Ez az a Johnson? – kérdezte Ryan.
-
Az – Gates tömören válaszolt – Vigyázzanak
magukra, és jó lenne ha segítenének.
Bólintottunk, majd elhagytuk az
irodát. Csendben leültem a régi asztalomhoz és csak néztem magam elé. A
gondolataim visszakalandoztak a régi nyomozáshoz, mikor Johnsont lecsuktuk,
mikor az elfogás következtében mélyen megvágta a combomat. Távolról halottam
amint Rick szól, hogy hoz kávét és egy puszit kaptam a homlokomra, de az
emlékeim csak pörögtek. Eszembe jutott a sok gyerek és nő, akit bántott és
szinte égett a seb a lábamon. Arra eszméltem fel, hogy egy bögre gőzölgő kávé
kerül elém. Felnéztem és min a három férfi engem nézett.
-
Menni fog? Nem kell végigcsinálnod – szólalt meg
Rick.
-
Tudjuk, hogy nem szokványos ügy volt, és
emlékszünk arra is, hogy megfenyegetett téged – jegyezte meg Ryan.
Újra eszembe jutott a tárgyalás,
szinte köpködve kiabálta felém mikor a rendőrök elvezették, hogy meg fogja
keseríteni az életemet. Nem félek tőle, le fogom csukni, ismét. Nekiláttunk
összegyűjteni a tényeket, hol látták, mikor, biztonsági és utcai kamerák
felvételeit néztük. Átolvastuk a régi aktákat. Ahol úgy gondoltuk, hogy
megfordulhatott járőrt küldtünk ki. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már a
lámpát is felkapcsoltuk és a szemem is égett a sok olvasástól és videó
nézéstől.
-
Tegyük el magunkat holnapra – szólt Javi és Ryan
már bele egyezőleg pakolni is kezdett. Castle rám nézett.
-
Hazaviszlek – szólalt meg.
Felkaptam a bőrdzsekimet és már
mellette is voltam. Összekulcsoltam ujjainkat, s a liftben finoman a
mellkasának dőltem és fáradtan lecsuktam a pilláimat még le nem értünk a
földszintre. Beültünk a kocsiba és már indított is. Egy pillanatra lecsuktam a
szemem és azt hiszem el is aludtam. Egy kanyar után tértem magamhoz miután a
fejem hirtelen oldalra billent. Körülnéztem, kellett egy kis idő mire felfogtam
én nem erre lakom.
-
Castle, én nem erre lakom.
-
Tudom. Azt mondtam haza viszlek, azt nem hogy
hova. Nem engedem, hogy egyedül legyél, én is ott voltam mikor nyomoztatok.
-
Akkor csak vigyél haza ruháért – nem ellenkeztem
és azt hiszem ezen meglepődött.
Tényleg fáradt voltam és féltem
is egy kicsit, persze ezt nem vallottam volna be. Megfordult az úton és már az
én lakásom felé tartottunk. Odaértünk után ő is feljött velem még pakoltam.
Tényleg félt. Több váltás ruhát pakoltam, volt egy olyan érzésem, hogy egyhamar
nem enged haza, addig biztos nem még az a szemét újra rács mögött nem lesz.
Hamarosan újra autóban ültünk, a következő kép pedig már az, hogy abban az
ágyban ébredek ahol reggel is, de most egyedül, és legalább fehérnemű van
rajtam. Hangok jöttek a nappaliból, kimásztam az ágyból és felkaptam Rick
pólóját ami a fotelban hevert és ki mentem.
-
Szia – köszönt Alexis.
-
Szerbusz kedvesem, nem sokat aludtál – míg
Martha beszélt körülnéztem, de őt sehol sem láttam.
-
Szia Alexis, jó estét Mrs. Rogers. Egyedül
voltam és felébredtem.
-
Ugyan hívj csak Marthanak. Richard mindjárt itt
lesz.
ÉS valóban. Mire Martha ezt
kimondta nyílt az ajtó és ő lépett be. Már ott is voltam előtte és egy csókot
adtam neki. Magához ölelt és a fülembe súgta, hogy ő vetkőztetett le, mert nem
karta, hogy ruhában aludjak.
-
Éhes vagy? – zavart meg minket Alexis.
-
Gyere, ma még alig ettél – húzott a konyha felé
szerelmem.
Mire megvacsoráztunk már újra
felébredtem. Elköszöntünk a többiektől és a szobába mentünk. Nagy nehezen
leszereltem, hogy had menjek egyedül zuhanyozni. A kifogás az volt, kell egy
kis magány és különben is ő már fürdött. Felkaptam a táskám és már a fürdőben
is voltam. Pár hete az egyik vásárló körutunk alkalmával Lane rábeszélt egy
nagyon vékony, nagyon kicsi, nagyon átlátszó fekete selyemhálóingre. Most már
nem bántam, hogy megvettem. Hozzá passzoló fekete fehérnemű szettet is
halásztam elő táskámból és gyorsan le is zuhanyoztam. Felöltöztem, kifésültem a
hajam és már ki is léptem a fürdő ajtaján. Épp az ablakon nézett kifelé. Nem
kellett sokáig várnom. Az ajtó nyílására megfordult, szólni akart de helyette
csak a szája maradt nyitva. Csábítóan közelebb billegtem.
-
Hűha – sóhajtotta - Eszméletlen vagy.
Az utolsó szót szinte már a
számba mondta. Vadul csókolózni kezdtünk, kezünk szenvedélyes útra indult a
másik testén. Szája a nyakamra csúszott és megtalálta a gyenge pontomat, észre
sem vettem mikor csúsztatta le a vállamról a vékony pántot csak mikor a selymes
anyag lecsúszott rólam. Újra visszatértünk egymás szájához, de kezünk nem
maradt tétlenül. Castle az ágyra döntött én pedig magammal rántottam, aztán
elvesztünk egymásban. Órákig szerettük egymást, hol vadul és szenvedélyesen,
hol pedig gyengén és szerelemmel telve. Egymást átölelve aludtunk el. Reggel a
telefonom csörgésére ébredtem, de mire kiszabadultam a takaró és Rick jótékony
öleléséből addigra a hívó letette a telefont. Esposito volt. Észrevettem az
órát és ijedten ugrottam az ágyhoz, hogy felkeltsem a még alvó írót.
-
Rick ébredj, elaludtunk! – ráztam meg és már
öltözni is kezdtem.
-
Aludni akarok – nyögte a párnába.
-
Aludj, de nekem legalább két órája bent kéne
lennem.
Nem válaszolt, gondoltam nem
nyúzom tovább, valószínűleg visszaaludt. Felkaptam a táskám, tűztem egy cetlit
a hűtőre, hogy kölcsönvettem a kocsiját és hogy szeretem, aztán már le is
léptem. Iszonyú gyorsan hajtottam a kapitányság felé, az a csoda hogy még
egyben vagyok. Futva tettem meg az utat a liftig, aztán mintha teljesen
természetes lenne ha az ember több mint két órát késik, leültem az asztalomhoz.
-
Ideje volt, merre jártál? – kérdezte Javi.
-
És hol van Castle? – vágott közbe Ryan.
-
Én elaludtam, ő pedig még alszik.
-
Szóval együtt aludtatok el?
A fiúk faggatásától a telefonom
csörgése mentett meg. Megnéztem a kijelzőt és elmosolyodtam, aztán felvettem.
-
Szia, miért hagytál itt?
-
Próbáltalak kelteni, egyébként ott a cetli a
hűtőn. Bejössz?
-
Persze, hívok egy taxit, mivel valaki lenyúlta a
kocsim.
-
Valahogy el kellett jönnöm. Mennem kell
kihallgatni – mondtam, gyorsan letettem a telefont és már indultam is arra
amerről Gates intett.
Közölte velem, hogy a rendőrök
most fogták el Johnson haverját. Meg kell törnöm, hogy tudjam, ő hol van.
Felöltöttem kemény arcomat és bementem. Leültem vele szembe és csak csendben
néztem. Egyre idegesebb lett, mikor már izzadni kezdett nekiláttam. Még így is
túl kemény volt, csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy épp egy bosszú
betartásán fáradozik. Mire végeztem a kihallgatással már Rick is megérkezett és
pechemre hallotta a végét. Rendőri védelmet akart kérni nekem és a kapitány
most először értett egyet vele. Visszautasítottam, nincs rá szükségem. Aznap
még legalább két embert próbáltam megtörni, de egyik sem volt hajlandó
elmondani merre van a haverjuk. Már két napja keressük, de semmi nyoma sincs,
se egy kamerafelvétel, se más. Minden lehetséges helyen megnéztük, de semmi.
Csörgött a telefonom, de ismeretlen volt.
-
Hello Beckett nyomozó!
-
Johnson – ismertem fel azonnal a hangot, Ryan
pedig azonnal elindította a bemérést. – Mit akar?
-
Ha életben akarja tudni a kis vöröst, nem
kérdez, hanem teszi, amit mondok.
-
Rendben – hangom rémült lett mikor Ryan közölte
nem tudják lenyomozni a telefont.
-
Jó kislány. Nekem maga kell. Egy óra múlva várom
a régi telephelyemen. HA nem egyedül jön, a vöröske meghal.
Nem tudtam mást mondani, mert már
le is tette a telefont. Egy könnycsepp jelent meg a szememben. Rick ezt látva
odaugrott és magához húzott. Ha csak simán elmegyek követni fognak és az Alexis
életébe kerülhet. Ellöktem magamtól.
-
Kate, mit mondott? – kérdezte Esposito, én pedig
próbáltam kemény maradni.
-
Semmit! Magán ügy! Hagyjatok békén! – a végéra
már kiabáltam velük és elrohantam.
Amint a liftajtó becsukódott a
könnyeim patakokba kezdtek folyni. Nem szólhattam Ricknek hogy a lánya
veszélyben van. Azt sem tudják hova megyek, de most az én életem a legkevesebb.
Alexisnek élnie kell. Azt hiszem hatásos voltam, nem látom, hogy követnének.
Sírva vezettem egészen a megbeszélt helyig, kiszálltam a kocsiból és megláttam
őket. Erősen szorította Alexist és egy kést nyomott a torkának. A gyomrom
remegni kezdett.
-
Induljon el felém és elindítom a lányt. Semmi
trükk. Dobja el a telefonját és a fegyverét is.
Úgy tettem, ahogy mondta és szép
lassan elindultam felé. Alexis is elindult. Ahogy mellém ért a kezébe nyomtam
egy papírt, amit előzőleg megírtam mielőtt ideértem volna és odasúgtam.
-
Akármi történik, csak hajts el!
Tovább mentem, már majdnem
odaértem mikor hallottam a kocsim motorját és a távolodó hangját. Hát szót
fogadott. Legalább ő él. Odaértem, elkapta a kezem és hátra csavarta, hiába
próbáltam ellenkezni ő erősebb volt nálam. Megmarkolta a hajam és hátra húzta a
fejem. Nem kiáltottam, pedig nagyon fájt. Akkor még nem tudtam, ennél csak
nagyobb fájdalmaim lesznek.
-
Nem öllek meg rögtön. Azt akarom, hogy szenvedj
– röhögte.
A gyomrom is felfordult tőle. Egy
szúrást éreztem a vállamba és sötét lett. Még éreztem, ahogy vonszolni kezd,
aztán semmi. Nem tudom meddig lehettem kiütve. Egy sötét szobában ébredtem ahol
csak egy gyengén világító villanykörte és egy szakadt pléd volt. Se ablak semmi
és az eszméletlenség miatt az időérzékemet is elvesztettem. Eszembe jutott a
levél amit Alexisnek adtam.
˝Alexis, mond meg apádnak, hogy
ne haragudjon, amiért nem mondtam hova megyek. Csak így tudtalak megmenteni.
Mond meg, hogy mindig szeretni fogom.˝
Újra elsírtam magam. Nyílt az
ajtó és fogva tartóm lépett be, kezében egy késsel.
-
NE reménykedj. Nem fognak megtalálni, már nem
ott vagyunk ahol elkaptalak – kacagása újra undort keltett bennem.
-
Mit akar tőlem? – meglepődtem azon, hogy szinte
alig volt hangom.
-
Hogy szenvedj! – ordította és elindult felém.
Hátrálni kezdtem, de neki
ütköztem a falnak. Összecsukta a kést, fellélegeztem azt hittem egyelőre
megúszom. Tévedtem. Ismét kicsavarta a kezem, földre estem és egy hatalmasat
rúgott belém. Iszonyatosan fájt, de még mindig nem kiáltottam fel, nem akartam
megadni neki azt az örömet. Kiment, én meg elterültem a földön és magamra
húztam a koszos plédet. Hideg volt és nagyon fáztam. Egy ideig csak néztem
magam elé, aztán talán elaludtam. Arra keltem, hogy az ajtó ismét nyílt. Már
nem mondott semmit, csak ütött, ahol ért. Ahogy a késsel hadonászott több
helyen is megvágott, majd egy tűt szúrt belém és újra elvesztettem eszméletem.
Újra és újra megismétlődött.
Mikor magamhoz tértem az arcom
már annyira be volt dagadva, hogy már csak minimálisan láttam. A pislogás és a
puszta létezés is fájt már. Nagy nehezen felültem, a pólóm és a nadrágom is
szakadt és véres. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Újra bejött, mikor
megláttam már sírni is kezdtem. Nem tudtam tovább erősnek maradni. Bekapcsolta
a kamerát és venni kezdett. Nem kérdezett semmit és nem is mondott semmit.
Kaptam pár verést, lerakott elém egy tányért, majd kiment. Már napok óta itt
lehetek, de legalább kaját kapok, igaz csak száraz kenyeret és vizet, de még
élek. Próbáltam apró morzsákat a számba venni, de nem ment. Elfeküdtem és csak
néztem, már amennyire láttam. Mindenem fájt. Leperegtek előttem életem fontos
eseményei. A szülinapok, amin még anya is ott volt, anya temetése, a diplomaosztóm,
mikor megismertem Richard Castlet. A Sok jó és rossz, amit együtt átéltünk,
hülyébbnél hülyébb megjegyzések és elméletek, aminek azért néha hasznát vettük.
A veszekedések, mikor végre bevallottam, hogy nekem csak ő kell. Lövéseket
hallottam és hangokat amint azt kiabálják, hogy kiiktatva. z ajtót betörték, de
nem láttam ki az, túl dagadt volt a szemem és az arcom, mégis úgy éreztem
biztonságban vagyok már. Átadtam magam az ájulásnak. Legközelebb mikor magamhoz
tértem már láttam. Minden fehér volt, hallottam a gépek csipogását és éreztem
azt a jellegzetes kórházi szagot. Ahogy fordítottam a fejemen fájdalom nyilallt
bele, de nem hagytam magam, tovább fordítottam. Az infúziós tű feszített, de el
is felejtettem mikor megláttam szerelmemet az ágyam mellett. Egy műanyag széken
aludt és a kezemet fogta. Azt hiszem nagyon fog fájni a háta. Sok erőm nem
volt, de azzal a kicsivel megszorítottam a kezét. A jelzésre azonnal felébredt
és elmosolyodott.
-
Hogy érzed magad szerelmem? – kérdezte gyengéden
és óvatosan egy csókot nyomott fájó homlokomra.
-
Mindenem fáj. Alexis jól van? Megkaptad a
levelem? – több hangom volt, mint azt gondoltam.
-
Ő jól van. ÉS csak az számít, hogy itt vagy
velünk.
-
Meddig voltam ott?
-
Két hét után találtunk meg és már három napja
vagy kórházban. De el kell mondanom valamit. Megkértem az orvost, hogy én had
mondjam el. De meg kell ígérned, hogy
nem löksz el magadtól. Ez nekem is fáj.
-
Meg ígérem, de mi történt? – suttogtam és nagyon
féltem attól, amit mondani fog.
-
Mikor behoztak a kórházba, tetőtől talpig
átvizsgáltak, nem tudtuk mit csinált veled az a szemét. Az orvosok találtak
valamit és jobban megvizsgáltak. Terhes voltál édesem, már két hetes, de a sok
gyógyszertől, amit beadott neked, a baba meghalt. Meg kellett, hogy műtsenek.
Úgy érzem magam, mint akit
leforráztak. Nem tudtam megszólalni, a könnyeim kicsordultak. Szinte égettek,
ahogy végigfolytak az arcomon. Lehettet volna egy kisbabám a férfitől, akit
szeretek. ˝a baba meghalt˝ újra és újra csak ezt hallottam. Nem bírtam
abbahagyni a sírást. Rick óvatosan, vigyázva a sérüléseimre, megemelt és
magához ölelt. Csak sírtam, közben éreztem, hogy egyszer-egyszer ő is
megrázkódik.
-
Ne haragudj – több nem jött ki a számon. A sírás
újra hatalmába kerített.
Castle ritmusosan simogatta a hátam
és ringatott. Nem beszéltünk, csendben gyászoltuk meg nem született
gyermekünket.
A napok lassan teltek, az
éjszakák borzalmasak voltak. A rémálmok újra és újra előjöttek, aztán pedig
hajnalig tartó sírásba torkollottak mikor eszembe jutott a kisbabám. Az orvosok
folyamatosan figyeltek és vizsgáltak. Rick egy percre sem mozdult el mellőlem.
Sok látogatóm volt, és bánatomra mindannyian tudtak a veszteségünkről. Már öt
napja feküdtem ott, mikor rájöttem, hogy Alexisen kívül mindenki meglátogatott
már. Megkértem Castlet hozza be nekem a lányát.
-
Szia – léptek be az ajtón mind a ketten.
-
Sziasztok.
Alexis megállt az ajtóban,
Ricktől pedig kaptam egy csókot, majd szólt, hogy magunkra hagy egy kicsit és
hazamegy lezuhanyozni.
-
Gyere ide – ütöttem meg az ágy szélét mellettem.
-
Haragszol rám Kate? – az arcán bűntudta volt
jelen.
-
Nincs miért haragudnom rád Alexis.
-
Ha nem adok útbaigazítást annak a fickónak mikor
hazafele tartottam, akkor nem rabolnak el és akkor te se kerültél volna
veszélybe, és akkor… - nagyon belelendült, de a mondat végét elharapta. Tudtam
miért. Saját magát hibáztatja.
-
Alexis, ne okold saját magadat kérlek. Nem
tehetsz róla, ha ezek nem történnek meg lehet, hogy ő még mindig szabadon
garázdálkodik. Bántott téged?
-
Hozzám sem ért, csak megijedtem. Mindig csak azt
mondta, hogy te kellesz neki, hogy megöljön.
-
Téged nem bántott és csak ez a fő. A többit át
vészeljük – öntöttem a lelket a lányba és csendben hogy ne hallja elmormoltam
egy reméltemet.
Két nappal később, mikor Castle
épp azt az undorító gyümölcszselét akarta letuszakolni a torkomon, belépett az
orvos és közölte, hogy másnap reggel mehetek haza. Nagyon örültem neki, végre a
saját ágyamban lehetek. Castle még arra is meggyőzött, hogy hozzá vihessen
haza, hogy szemmel tudjon tartani, amíg teljesen felépülök. Bár mindketten
tudtuk a lelki felépülésemhez kell a legtöbb idő. Hisz a rémálmok minden éjjel
jelentkeznek. Az éjjelem ismét borzasztó volt, de most azt vártam igazán, hogy
haza mehessek. El is jött a reggel, megkaptam a papírokat és öltözni kezdtem. A
sok vágás még mindig nem gyógyult be, a testemen lévő zúzódások pedig most már
a szivárvány minden színében játszottak. Ahogy magamra néztem kicsordult néhány
könnycsepp, de gyorsan le is töröltem mikor nyílt az ajtó. Castle volt az.
-
Szia, kész is vagy? Pedig hoztam neked ruhát –
emelt fel egy zacskót Rick. Kivetem a kezéből és belenéztem. Az összes ruhán
címke volt még. Valószínűleg idefele jövet vette őket.
-
Rick nekem nincsenek ilyen ruháim, de azért
köszönöm. Lane hozott be pár cuccot.
-
Nem baj majd nálam jó lesz.
Ezzel le is zártuk a beszélgetés.
A lábaimon lévő hegeket égette a farmer ahogy léptem, alig vártam, hogy
hazaérjünk és megszabadulhassak tőle. És akkor ötlött belém, mióta hívom Rick
házát is az otthonomnak? Azt hiszem most már ott van az otthonom ahol ő is. Ha
visszagondolok arra a Kate Beckettre akit Rick négy évvel ezelőtt megismert, ő
most nem engedné, hogy gondoskodjanak róla. Castle sokat változtatott rajtam,
mégpedig úgy hogy észre sem vettem. De nem bánom, annak ellenére, ami történt,
a baba és Johnson, boldog vagyok. Megérkeztünk, nekem pedig az első dolgom
Castle szobája volt, kiszórtam az ágyra a cuccokat, ami nálam volt, de egyetlen
melegítőt sem találtam köztük. Lehet, hogy nem a legszexibb ruhadarab, de most
az lenne a legjobb. Így hát ugyanúgy, mint pár hete reggel, a szekrény fele
indultam, hogy kiszolgáljam magam Rick ruháiból. Az ajtó kinyitása után
döbbentem meg igazán. Castle ruhái mellett ott sorakoztak az én ruháim is. Így a saját melegítőnacimat vettem fel és
elindultam a konyhába hogy megkérdezzem miért nem szólt erről. Ahogy kiértem a
nappaliba, más cuccaimat is észrevettem, képeket, szobrokat, és szerte széjjel
a lakás különböző pontjain ott voltak az én dolgaim. Visszamentem a szobán
keresztül a fürdőbe és ott is ott voltak a cuccaim, fogkefe, tusfürdő, pipere
cuccok és minden egyéb. A konyhába sétáltam, meglepődve láttam, hogy Rick
csendben nézeget egy-egy bögrét, tányért és egyéb holmit, amit a konyhában
tárol az ember. Rám nézett, a kezében egy a legjobb nyomozó feliratú bögrével.
-
Nekem nem volt ilyenem, és most sok mindenem
van, amim nem volt.
-
Az az enyém, a sok minden más is, amid eddig nem
volt. Mióta vannak a ruháim a szekrényedbe? Egyáltalán hogyan kerültek oda? –
tettem fel a kérdést, ami nagyon foglalkoztatott.
-
Ott vannak a ruháid?
-
Castle ha mást nem zuhanyozni hazajártál és nem
vetted észre hogy az összes holmim átkerült hozzád?
-
Nem – jött a tömör válasz, nyomozó révén pedig
tudtam, igazat mond.
-
Van egy ötletem.
A nappaliba sétáltam, tárcsáztam
a mobilomon és egyből ki is hangosítottam. Nem kellett sokat várnom fel is
vették.
-
Szia kislány, hogy vagy? – szólt bele Lane.
-
Szia, el tudnád mondani, hogy kerültek a cuccaim
Castlehöz?
-
Ne már haver, már napok óta ott vannak, és te
akkor veszed észre mikor az asszonyt hazaviszed? – hallottuk Javier hangját.
-
Nem vagyok asszony – csattantam fel.
-
Egyelőre – Castle mondatát inkább meg sem
hallottam.
-
Na, szóval az a helyzet, hogy fogtuk a cuccaidat
és átköltöztettünk Castlehöz – magyarázta Lane – De ne aggódj, a ruháidat én
pakoltam.
-
Még az a szerencse! Ezért még számolunk.
-
Ne bánts minket, különben is tettes társunk is
volt – ez Ryan hangja volt.
-
Sejtem ki volt az. Azért kösz hogy szóltatok. Jó
hétvégét srácok, szisztok – és már bontottam is a vonalat.
